Milliárdos összeg új mentőkre
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága közleménye szerint nyár végére közel 50 új esetkocsival és akár 100 új mentőkocsival korszerűsödhet az Országos Mentőszolgálat gépkocsiparkja.
2010 végén az államtitkárság a tárca fejezeti kezelésű előirányzataiból nem csak a már bejelentett 330 millióra, hanem újabb 520 millió forintra kötött szerződést a mentőszolgálattal, ahol már ki is írták a gépkocsik beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárást.
2011-ben ugyanakkor az említett 850 millió forint mellett újabb 1,75 milliárd forintot fordíthat az OMSZ többek között új mentőautók beszerzésére, ez legkevesebb 100 új mentőautó vásárlását teszi lehetővé. Mindezek mellett a „Sürgősségi ellátás fejlesztése -mentés, légimentés” uniós pályázata keretében mentőállomások építésén és felújításán, életmentő eszközök beszerzésén túl újabb 200 mentőgépkocsi megvásárlására nyílik lehetőség.
2008 óta egyetlen új mentőautó sem állt szolgálatba, miközben a járműpark öregedése és káresemények miatt a használható gépkocsik száma folyamatosan csökkent. A 2011. évi költségvetés számai alapján a mentőkocsik vásárlására felhasználható kereten felül több mint 2 milliárd forinttal növekszik az OMSZ működésére fordítható pénz. Ez a többletforrás nem csupán a folyamatos feladatellátás biztonságát teremti meg, hanem lehetőséget ad egyes felújítások, fejlesztések elvégzésére is.
Kapcsolódó anyagok: A mentőszolgálathoz kerül a beetgszállítás
Megújítva megőrizni
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Így költhető el a fix díj emelés
3,6 milliárdos hiány a a debreceni orvoscentrumban
1.
2.
3.
4.
5.
1.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás