Hírvilág

3,6 milliárdos hiány a a debreceni orvoscentrumban

2014. MÁRCIUS 13.

Szöveg nagyítása:

-
+

A múlt évben 3,6 milliárd forint hiány keletkezett a Debreceni Egyetem (DE) december 31-én megszűnt orvos- és egészségtudományi centrumában - jelentette be a DE rektora szerdán sajtótájékoztatón. Szilvássy Zoltán hozzátette: a hiány feltárása hátráltatta az egyetemi klinikák és a Kenézy kórház integrációját, így az csak a nyár közepére valósulhat meg. Emlékeztetett rá, hogy múlt év végén Kósa Lajos polgármesterrel közösen kérték Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől, hogy a Kenézy kórház fenntartói joga kerüljön az egyetemhez, és ezáltal megvalósuljon a debreceni egészségügyi integráció. A miniszter a döntés előkészítésére további adatokat kért az egyetemtől, és ekkor derült fény a többmilliárdos hiányra. A vizsgálat ugyanakkor egyértelműen igazolta, hogy a hiánnyal kapcsolatban semmilyen büntetőjogi felelősség nem merült fel - magyarázta a rektor. Bács Zoltán, az egyetem gazdasági főigazgatója elmondta: a vizsgálat kimutatta, hogy a 3,6 milliárdos hiányból 2,7 milliárd forint a kifizetetlen számlák miatt halmozódott fel, 900 millió pedig szerződéses kötelezettségekből adódik. A részletekről szólva kifejtette: a hiányt egyebek mellett az oktatási célú támogatás csökkenése, az OEP-finanszírozás 1,2 milliárd forintos kiesése, az ingatlanfejlesztések belépő fenntartási költségei, a centrum megszűnéséről megjelent parlamenti hírt követő "pánikszerű beszerzési hullám", valamint az onkológiai központ pályázati támogatással vásárolt lineáris gyorsítójához kötődő 1,3 milliárdos ingatlanfejlesztés okozta. A gazdasági főigazgató szerint két, két és fél év alatt a hiányt az egyetem saját erőből ledolgozza. Ehhez kapcsolódóan Mészáros József egyetemi főtitkár bejelentette: felülvizsgálják a korábbi orvoscentrumban a különféle tevékenységek kiszervezésével kapcsolatos szerződéseket, amelyek között például 33 évre kötött, kizárólagosságot biztosító patikaszerződés is van. Ahol lehet, a korábban kiszervezett tevékenységeket egyetemi hatáskörbe veszik vissza, valamint szervezetileg különválasztják a klinikai betegellátó és az orvoskari oktatási tevékenységet - fűzte hozzá Mészáros József, megjegyezve, hogy több kisebb beruházást is átmenetileg leállítanak az egyetemen. MTI 2014. március 12., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.

Egészségpolitika

Kórházi vezércserék – katonás rendben

KUN J Viktória

A kórházigazgatók „tisztogatása” jelenthet megoldást az egészségügy kritikussá vált helyzetére – legalábbis a Belügyminisztérium szerint. A vezetőváltások azonban egyelőre több kérdést generálnak, mint választ.