Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

A sokat vitatott férfiakt-kiállítás bizonyult a legnépszerűbb tárlatnak 2012-ben a bécsi Leopold Múzeum rendezvényei közül. A múzeum látogatóinak száma 2012-ben valamivel több mint 364 ezer volt, 17 százalékkal több, mint 2011-ben. "Ez eddig az egyik legjobb látogatószám, amelyet valaha elértünk" - mondta Peter Weinhäupl gazdasági igazgató az APA osztrák hírügynökségnek. Meglepetésre nem a tavalyi Klimt-emlékévhez időzített Klimt személyesen című tárlat, hanem a Meztelen férfiak 1800-tól napjainkig című volt a közönség kedvence 2012-ben. A kiállítás március 4-ig még nyitva tart, így végleges számok még nem állnak rendelkezésre, de Weinhäupl szerint legalábbis az első három között van a 2001-ben alapított múzeum eddigi legsikeresebb kiállításainak sorában. A tárlat azt a témát járja körül, hogy hogyan jelenik meg az elmúlt két évszázad nyugati művészetében a meztelen férfitest és hogyan változott a férfi társadalmi szerepéről alkotott felfogás. Az összeállítással nem utolsósorban vitát akartak provokálni arról is, hogy a női meztelenséggel összehasonlítva a férfiaktok megjelenése a nyilvánosságban sokkal kevésbé elfogadott. Ezt a célt szolgálta a kiállítás provokatív plakátja is. A poszter valóban megosztotta a bécsi közönséget. A Pierre&Gilles francia alkotópáros Vive la France (Éljen Franciaország!) című fotóján a három férfi ugyanis nem visel mást, mint futballcipőt és zoknit. A felháborodott reakciók hatására a múzeum utólag kitakarta az intim részeket azokon a posztereken, amelyeket iskolák, villamos- és metrómegállók közelében tettek ki. Weinhäupl büszke arra, hogy - mint mondta - "ez az a kiállítás, amelyről a legtöbbet beszéltek Ausztriában". Úgy látja, sikerült egy aktuális témát megjeleníteniük és megszólítaniuk egy új, fiatal múzeumlátogató közönséget. Az osztrák hírügynökségnek adott interjúban az igazgató megemlítette azt is, hogy június végétől a budapesti Szépművészeti Múzeumban lesz látható a Leopold Múzeum Egon Schiele-gyűjteményének egy része. 2013. január 29., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Helyünk a világban

Csak három uniós országban alacsonyabb a várható élettartam, mint Magyarországon

STATISZTIKA eLitMed

Több mint hét évvel rövidebb élethosszra számíthatott 2023-ban egy újszülött Magyarországon, mint Spanyolországban. Jelentősek a különbségek a férfiak és nők között is.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: X-betegség helyett mpox-járvány, de aggasztó számokat mutat a rák is

LAPSZEMLE eLitMed

Minden, amit jelenleg tudni lehet a majomhimlő-járványról; szupergyors öregedés 44 év felett; a „csendes gyilkosnak” nevezett hőhullám; a rákos megbetegedések drasztikus növekedése; nődokik. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Orvoslás és társadalom

Országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrés indul a prosztatarák ellen

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Az akár éveken át tünet- és panaszmentesen fejlődő prosztatarák a harmadik leggyakoribb daganatos halálok a magyar férfiak körében; évente több, mint 1 300 férfi hal meg a betegségben.

2.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

3.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

4.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

5.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.