Megteremtette az empátia egyházát
2013. JÚLIUS 30.
2013. JÚLIUS 30.
Szöveg nagyítása:
- Ki vagyok én, hogy egy meleg felett ítélkezzem...? - Ferenc pápa szavait így tette címoldalára a Corriere della Sera című olasz napilap hétfői száma. Újnak és forradalminak nevezte Ferenc pápának a Rióból Rómába tartó repülőúton a meleg közösségről tett kijelentéseit a legnagyobb olasz napilap. A Corriere Giovanni Reale olasz katolikus filozófus véleményét kérdezte, aki szerint a Ferenc pápa által felmutatott \"ítélet nélküli hit fordulatnak számít\" az egyház történetében. \"A pápa a mindenki iránti szeretetről beszélt, amely a melegekre is vonatkozik. Teljesen más kérdés a melegházasság és a melegek részéről való örökbefogadás\" - hangoztatta a Corrierének Ludovine de la Rochere, a melegházasságot ellenző francia La Manif pour tous francia egyesület vezetője. A Corriere szó szerinti átírásban közölte Ferenc pápának a nemzetközi sajtó tagjaival tartott kötetlen beszélgetésének szövegét. Az egyházfő úgy fogalmazott, a katekizmus azt tanítja, hogy a melegeket \"nem szabad diszkriminálni, hanem be kell fogadni\". A La Repubblica című olasz lap szerint Ferenc pápa az egyház 1992-ben kiadott katekizmusát idézte. A balközép napilap hozzátette, Ferenc pápa szavaival megteremtette az \"empátia egyházát\". \"Rendkívüli lépésnek\" nevezte az egyházfő kijelentéseit Nichi Vendola, a Baloldal Környezet Baloldal (Sel) elnöke, aki sohasem titkolta homoszexualitását. A GayCenter olasz meleg egyesület szerint Ferenc pápa \"előrébb jár számos olasz katolikus politikusnál\". Az egyesület ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a melegjogok érvényesítésének legnagyobb ellenzője továbbra is az egyház marad. Az olasz sajtó a melegekről elhangzott kijelentés mellett jelentősnek értékelte azt is, hogy Ferenc pápa nyitottnak mutatkozott az elváltaknak az egyházba történő visszafogadására. A pápa úgy fogalmazott, hogy a templomban házasságot kötött, de külön élők és elváltak iránt elérkezett a könyörület ideje. A kérdés aktuális Olaszországban, ahol egyre több katolikus pár bontja fel házasságát és ezt követően nem részesülhet a szentségekben. MTI 2013. július 30., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Hogyan befolyásolják az orális fogamzásgátlók és a nemi hormonok a társas viselkedést és az empátiát?
Nemi különbségek az empátiában és a rendszerezésben, valamint az autizmus az extrém férfi agy következménye: igaz-e ez a két teória?
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
Orvoslás és társadalom
Országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrés indul a prosztatarák ellen3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás