Hírvilág

Mégsem a növénycsíra lehet a bűnös

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A németországi hasmenésjárvány terjedésének remélt felderítésében hétfőn újabb "forró nyomról" bizonyosodott be, hogy mellékvágányra vihet. Ezúttal a növényi csíráról derült ki, hogy - legalábbis az eddigi laboratóriumi vizsgálatok alapján - mégsem járvány kórokozójának tekintett, különleges EHEC-bélbaktérium fő hordozója. Az alsó-szászországi tartományi hatóságok előző este álltak elő azzal a feltételezéssel, hogy az eddig 21 áldozatot követelő járvány terjedéséért egy, az északi Bienenbüttelben lévő biokertészeti üzem, illetve az ott termelt növényi csíra a felelős. A tartomány mezőgazdasági minisztere a gyanút az első vizsgálatokra, illetve bizonyos jelzésekre alapozta, és a németeket azonnali hatállyal eltanácsolta a különböző növénycsírafajták fogyasztásától. Ilse Aigner fogyasztóvédelmi és mezőgazdasági miniszter ugyanakkor hétfő délután rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be: az eddigi laboratóriumi vizsgálatok nem igazolták, hogy a bienenbütteli üzemből vizsgált növényi csírák baktériummal fertőzöttek lennének. Mindennek ellenére a miniszter azt hangoztatta, hogy az óvintézkedés minden szempontból indokolt volt. Szavai szerint a növényi csírát mindaddig potenciális fertőzésforrásnak kell tekinteni, amíg a laboratóriumi vizsgálatok teljesen le nem zárulnak. Aigner hangoztatta: mindaddig kerülni kell a növényi csírák fogyasztását, amíg a gyanút végérvényesen nem sikerül eloszlatni. A miniszter "fontos" nyomról beszélt, amelyet - mint fogalmazott - még követni kell. Előzőleg a hatóságok azt állították, hogy az alsó-szászországi biokertészetből származó, külföldről importált vetőmagból előállított növényi csírák számos olyan helyre jutottak el, ahol az elmúlt hetekben, illetve napokban hasmenésjárványt észleltek. Az üzemet bezárták, és az általa szállított, az üzletekben még megtalált növényi csírát kivonták a forgalomból. Ilse Aigner felszólított arra is, hogy a bizonyítékok hiánya ellenére a növényi csíra mellett továbbra sem ajánlatos az észak-németországi uborka, paradicsom és saláta fogyasztása. A Spanyolország és Németország között diplomáciai vihart kiváltó, a német hatóságok által egy ideig ugyancsak bűnbaknak tekintett spanyol uborkáról a miniszter nem tett említést. Az andalúziai uborkával, most pedig növényi csírával kapcsolatos, szakértők szerint lehetséges melléfogás miatt egy csapásra ismét a bírálatok középpontjába került a hatóságok információs politikája. Elsősorban a mezőgazdasági szervezetek képviselői elsietett és megalapozatlan információk terjesztésével vádolták kormányt és a különféle illetékes szerveket. A német miniszter sajtóértekezletén elutasította ezeket a vádakat, és mindent a fogyasztók védelmével magyarázott. Azt hangoztatta, hogy a hatóságok mindent megtesznek a járvány terjedését kiváltó okok felderítésére. Egyben bejelentette: az uniós mezőgazdasági miniszterek keddi, rendkívüli értekezletén spanyol és holland kollégájával sürgetni kívánja, hogy az Európai Unió nyújtson kártérítést a járvány miatt több országban is súlyos károkat szenvedett gazdáknak. A hasmenésjárvány frontján az egyetlen bíztató jel, hogy az elmúlt 24 órában némelyest csökkent a fertőzés terjedésének üteme. A halálos áldozatok száma 21, és a betegek közül változatlanul több mint 600-an vannak életveszélyes állapotban. elitmed/MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

KUN J Viktória

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.