Hírvilág

Mégis támogatja a Fidesz a népi kezdeményezést

2012. SZEPTEMBER 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

Korábbi álláspontját megváltoztatva mégis támogatja a Fidesz azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozza, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállás legyen a büntető törvénykönyvben (Btk.) - közölte a kormánypárt frakcióvezetője. Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján - miután ő és Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök is tárgyalt a Fidesz női tagozatának képviselőivel - közölte: korábban azt az álláspontot képviselte, hogy a nőkkel és gyermekekkel szembeni erőszak kezelésére a Btk.-ban számtalan tényállás található, így egy új, önálló passzus önmagában nem lenne segítség. A Fidesz képviselőnői azonban azt hangsúlyozták, hogy ezzel is több eszköz állna rendelkezésre a társadalmi probléma megoldásához. "Az, hogy százezer nő odaáll valami mellé, világossá teszi, hogy ez egy társadalmi ügy. (...) Tisztelettel meghajlok a hölgyek akarata előtt" - jelentette ki a politikus, aki ezért azt javasolja a Fidesz-frakciónak, támogassa a népi kezdeményezést, és szavazzon rá igennel hétfőn az Országgyűlésben. Rogán Antal megjegyezte, a felesége is világossá tette, ha nem gondolkodik el a probléma megoldásán, akkor ő is részt fog venni olyan célú demonstrációkon, hogy a Fidesz-frakció vegye komolyan a kezdeményezést. Az országos népi kezdeményezés parlamenti elfogadása után a kormánynak ki kell dolgoznia és a Ház elé kell terjesztenie az önálló Btk.-tényállást. Ennek a nők és a gyermekek ellen, az együttélésben elkövetett erőszakról kell szólnia - közölte a frakcióvezető, aki azt is javasolta a Fidesz női tagozatának, keressék meg az illetékes tárcavezetőt, Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert annak érdekében, hogy a büntetés mellett a megelőzésre is felhívják a figyelmet. A sajtótájékoztatón a Fidesz női tagozata nevében Czunyiné Bertalan Judit elmondta: arra kérték Orbán Viktort, álljon elő a kormány egy olyan stratégiával, amely alkalmas a nőkkel és gyermekekkel szembeni erőszak megfékezésére. A politikus arról is szólt - utalva például frakciótársa, Varga István szavaira -, hogy a hétfő éjszakai parlamenti vitában megmutatkozott jelenség megengedhetetlen "még a Fidesz-frakció soraiban is". Ezért kérték Rogán Antalt, tegyen az ilyen felszólalások visszaszorítása érdekében. A frakcióvezető azt ígérte, a kritikát "továbbítja az illetékeseknek elég határozottan". A parlament hétfőről keddre virradó éjjel tárgyalta meg azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozta, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítését. Ennek érdekében a kezdeményező Élet-Érték Alapítvány csaknem százezer aláírást gyűjtött össze. A vitában felszólaló Varga István egyebek között azt mondta: "azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak". MTI 2012. szeptember 14., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Hírvilág

A H1N1 elleni védőoltás halálos, az idegeket érintő betegséghez vezethet - egy vezető neurológus szerint

Az információ Nagy-Britanniában egy bizalmas levélben jutott el a vezető neurológusokhoz, akik értetlenkedve fogadták a hírt, hiszen már emberek millióinak, köztük gyermekeknek is megkezdődött az oltása.