Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Hetvenöt éves korában vasárnap reggel elhunyt Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh államfő, drámaíró és nemzetközi hírű emberi jogi harcos - jelentette a közszolgálati cseh televízió. "Václav Havel vasárnap reggel csendben, álmában halt meg" - közölte Sabina Tancevova, a nyugdíjas politikus személyes titkára. Az Óriáshegységben (Krkonose) lévő, Hrádecek néven ismert üdülőjében utolsó óráiban felesége, Dagmar és egy szerzetesnővér voltak mellette, akik gondozták - tette hozzá. A cseh exállamfőnek évek óta súlyos egészségügyi problémái voltak, s az utóbbi fél évben szinte minden programját lemondta. Legutóbb egy hete jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor Prágában a dalai lámával találkozott. Václav Havel 1936. október 5-én született Prágában. A volt politikus és drámaíró egyike a kelet-európai rendszerváltás jelképeinek, s a világban emberi jogi harcosként szerzett magának elismerést és hírnevet. Petr Necas cseh miniszterelnök kijelentette, hogy Václav Havel halála nagy veszteség a Cseh Köztársaság számára. Leszögezte: személyesen nagyon tisztelte az elhunyt politikust, s Havel az állam részéről a legmagasabb elismerést és megbecsülést érdemli. Az elhunyt államfő és drámaíró talán a legismertebb cseh személyiség volt a világban, az A volt szocialista rendszer idején az ellenzék vezérének számított, s több ízben is börtönbe került, ahol tüdőgyulladást kapott, ami súlyosan megkárosította egészségét. Havel 1989 előtt három alkalommal összesen több mint öt évet töltött börtönben. Az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás után előbb csehszlovák, majd a szövetségi állam kettéválása után 1993-ban cseh köztársasági elnökké választották. Összesen tíz évig - 2003-ig - volt Csehország első embere. Politikai nyugdíjba vonulása után továbbra is politizált, de elsősorban az emberi jogi problémákkal foglalkozott. Václav Havel államfőként több alkalommal is járt Magyarországon, s jó kapcsolatokat ápolt a magyarországi politikusokkal. Drámaíróként is világhírnevet szerzett, s művei magyarul is olvashatóak. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

A betegek élete múlik sok esetben a „kallódáson”

KUN J Viktória

Aki nem sodródik egy ellátásban, hanem önrendelkezési jogának megfelelően tényleges döntéseket képes hozni, ott a kezelés hatékonysága is jobb.

Klinikum

Autológ haematopoeticus őssejt-transzplantáció NMOSD-ben

A neuromyelitis optica spektrumbetegség (NMOSD) a központi idegrendszert érintő autoimmun betegség. Az NMOSD-t visszatérő opticus neuritisek, hosszú gerincvelői szakaszt érintő transzverz myelitis (LETM), agytörzsi és diencephalont érintő eltérések, kontrollálhatatlan hányás és csuklás, valamint narcolepsia jellemzik.

Egészségpolitika

Óriási felzúdulást hozott a méltányossági kassza alapítványi kézbe tétele

KUN J Viktória

Szakmai szervezetek és fogyatékossággal élők érdekvédői is ledöbbentek a méltányossági támogatásról hozott legutóbbi kormánydöntésen. Megkérdeztünk egy szakértőt, és válaszolt lapunknak a BM is.

Egészségpolitika

Egyedi méltányosság: Bidló Judit az új rendszerről

LAPSZEMLE eLitMed

2025-től a NEAK mellé egy új állami alapítvány is belép a gyógyszertámogatásokról döntő egyedi méltányossági eljárásokba. Erről beszélt az MKOT-nak az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár.