Hírvilág

Meghalt Thomas Starzl amerikai sebész, a májátültetés gyakorlatának úttörője

2017. MÁRCIUS 07.

Kilencvenéves korában meghalt Thomas Starzl amerikai sebész, aki 1963-ban a világon elsőként hajtott végre májátültetést emberen. Starzl a családja körében halt meg szombaton pittsburghi otthonában.

A Pittsburghi Egyetem közleménye szerint Starzlt, aki az 1980-as évektől dolgozott az intézményben, a "transzplantációk atyjaként" emlegették, mivel munkájának eredményeként az "egykor kockázatos, ritka műtét mára biztonságos beavatkozássá vált".

Starzl 1963-ban végezte el az első májátültetést emberen, a páciens azonban elhunyt a műtét során. Ezután kifejlesztette a kilökődésgátló gyógyszerek egy újfajta keverékét, ennek köszönhetően1967-ben hajtotta végre az első sikere májtranszplantációt. A beavatkozással azóta emberek ezreinek életét sikerült megmenteni.

A szakember kutatatta az elhunytakból származó donorszervek transzplantációját, valamint finomította a beavatkozást egypetéjű ikrek és vérrokonok bevonásával.

Úttörő jelentőségű munkát végzett az állatok májának emberi szervezetbe ültetése terén, bebizonyítva, hogy emberi donorszerv hiányában ezzel a módszerrel is meghosszabbítható a páciens élete egy rövid időre.

Starzl 1991-ben vonult vissza a klinikai munkától, majd megírta önéletrajzát The Puzzle People címmel. Könyvében elárulta, hogy sikerei és tapasztalati ellenére mindig óriási szorongást érzett a műtétek miatt.

"Állandó félelem élt bennem amiatt, hogy elveszítem a pácienseket, akik a kezembe helyezték az egészségüket és az életüket" - írta annak idején a szakember.

Forrás: MTI
MTI 2017. március 6., hétfő 10:38

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Elhunyt prof. dr. Kiss István

Prof. dr. Kiss István 2018. május 11-én, 66 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Hírvilág

Elhunyt Rozsos István orvosprofesszor

Elhunyt Rozsos István orvosprofesszor. Az endoszkópos sebészeti eljárás kifejlesztőjét, Kaposvár díszpolgárát életének 86. évében érte a halál,

Hírvilág

Széchenyi-díj - Dóczi Tamás Péter idegsebész

Nagy megtiszteltetésnek tartja Dóczi Tamás Péter idegsebész, hogy gyógyító tevékenységét Széchenyi-díjjal ismerték el a nemzeti ünnepen a Parlamentben.

Hírvilág

Elhunyt Magyar Kálmán Széchenyi-díjas orvos, farmakológus

Életének 84. évében október 21-én elhunyt Magyar Kálmán Széchenyi-díjas orvos, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja és a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézet professor emeritusa, aki egyebek mellett a központi idegrendszerre ható gyógyszerek hatásmódjának biokémiai vizsgálata terén ért el nemzetközi figyelmet is kiváltó eredményeket - közölte az MTA.

Hírvilág

Elhunyt Kovács László orvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

Életének 80. évében, szeptember 29-én elhunyt Kovács László akadémikus, a sejtfiziológia és elektrofiziológia kiemelkedő kutatója - közölte az MTA.