Hírvilág

Meg kívánja előzni a korrupciót a kormány

2012. MÁRCIUS 30.

Szöveg nagyítása:

-
+

A kormány két évre szóló, a központi kormányzati szervekre vonatkozó korrupciómegelőzési programot fogadott el - jelentette be Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. Az államtitkár közlése szerint a program része hivatásetikai kódex kiadása a közigazgatási szervek munkatársai számára június 30-ig, emellett az alapvető etikai normák és a korrupcióval szembeni értékek és ismeretek beépülnek a Nemzeti alaptantervbe, és a lakosság korrupcióellenes ismereteit is szeretnék tájékoztató programokkal, kampánnyal növelni. A lakosság körében a korrupció érzékelése igen magas szintű, öt emberből négy említi, mint létező problémát, és a kutatások szerint 63 százalék véli úgy, hogy ma kapcsolatok és korrupció nélkül nem lehet előre jutni - jelezte az államtitkár, hozzátéve: ezt az arányt 50 százalékra szeretnék csökkenteni. Az egyik legelterjedtebbnek az egészségügyi korrupció mellett a közbeszerzéseket tartják, a vállalkozások 57 százaléka állítja, hogy korrupció nélkül nincs közbeszerzés. Ezt az arányt szeretnék 45 százalékra leszorítani - közölte. Rétvári Bence kiemelte: a program nem kizárólag a büntetőjog eszközével harcol a korrupció ellen, hanem igyekszik a megelőzésben is minél nagyobb lépéseket tenni. Ezt azt jelenti - magyarázta az államtitkár, hogy a "kormányzati szervezetrendszer ellenállóképességét növelnék". Ennek személyi, szervezeti és társadalmi vetületét vázolva elsődleges célterületként a minisztériumokat jelölte meg, majd kitért a központi közigazgatásban dolgozókra és egyéb állami szervek munkatársaira is. Az Állami Számvevőszékkel és a Nemzeti Közigazgatási Intézettel közösen olyan képzéseket indítanak majd, amelyek az egyes kormánytisztviselők korrupció felismerési képességeit javítják. A jogszabályok elkészítésekor a hatásvizsgálat része lesz a korrupciós kockázatok felmérése, és szólt a bejelentő védelmi rendszer kiépítéséről és megerősítésétől. A lényeg, hogy maga a szervezet küszöbölje ki azokat a korrupciós utakat, formákat, amelyek megjelennek. Ezt az integritás irányítási rendszert idén két szervnél, év végétől fokozatosan először a tárcáknál, majd az általuk felügyelt intézményeknél vezetik be. A tárcák belső korrupcióellenes bejelentéskezelő rendszerét pedig szeptember 30-ig kell kialakítani. A parlamenti államtitkár jelezte: évente összefoglalót kell készítenie a korrupcióellenes tevékenységéről az ÁSZ-nak, az OBH-nak, a GVH-nak, a közbeszerzési hatóságnak, a PSZÁF-nak, a Legfőbb Ügyészségnek, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak. Áttekintik továbbá a közbeszerzési jogszabályokat, a büntetőjogszabályokat, és pénzügyi és költségvetési támogatásokról szóló jogszabályokat is - jelezte. Kitért továbbá arra, hogy Magyarország csatlakozni fog nyílt döntéshozatali és korrupcióellenes fellépésre vonatkozó deklarációhoz, amelyet tavaly szeptemberben hirdettek meg. Rétvári Bence úgy fogalmazott: ilyen jellegű, kormányzati szintű program a rendszerváltás óta nem volt, pedig igen nagy szükség lett volna rá. Mint mondta, még ebben a kormányzati ciklusban szeretnének eredményeket elérni, és bízik benne, hogy sikerül érzékelhetően visszaszorítani ezt a jelenséget. "Anélkül, hogy az állam önmagán nem kezdi el a korrupcióellenes fellépést, nem várható a gazdasági és a társadalmi korrupció visszaszorulása" - állapította meg, hozzátéve: az is fontos, hogy a társadalom ne csak a büntetőjog, hanem az etikai alapelvek alapján is elutasítsa ezt a jelenséget. A parlamenti államtitkár felidézte, hogy 2010 szeptemberében a magyar kormány első között csatlakozott a Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémiához az alapítók után, megerősítették a bíróságokat és az ügyészséget a korrupcióellenes tevékenységükben. Mint kifejtette: az ügyészség tavaly egymilliárd forintból felállított egy 55 fős szervezetet, amelynek célja kifejezetten a korrupcióellenes bűncselekmények felderítése. Kitért arra is, hogy a bíróságokat előző esztendőben többek között azért támogatták meg 3 milliárd forinttal, hogy az ügyek minél hamarabb befejeződjenek. Utalt arra, hogy a közigazgatási tárca vezetője tavaly novemberben megállapodást írt alá, amely szervezetközi együttműködést ír elő a korrupció visszaszorítására a kormányzat, az ÁSZ, a Legfőbb Ügyészség és a Legfelsőbb Bíróság között. Szólt arról, hogy várhatóan 2013. július 1-én lép hatályba az új büntetőtörvénykönyv, amelynek társadalmi vitája zajlik. Az új Btk. szigorúbb büntetési tételeket határoz meg a korrupciós bűncselekményekkel kapcsolatban - jelezte. Minden társadalmi partner elismerte - folytatta -, hogy a korrupció visszaszorítása terén fontos volt a kormányzat elmúlt időszakban végzett elszámoltatási tevékenysége. A korrupciós kockázatok csökkentéséről szólt az állami vagyonnal való felelős gazdálkodásról elfogadott, és a nemzeti vagyonról szóló törvény. Ezek bezárják azokat a kiskapukat, amelyek a nemzeti vagyon kijátszására, a közérdek megkárosítására adtak lehetőséget - hangzott el. MTI 2012. március 30. péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.