Hírvilág

Magas hexaklórbenzol-szint élelmiszerekben

2014. DECEMBER 08.

Szöveg nagyítása:

-
+

Rendkívüli vizsgálatokat kezdenek az osztrák hatóságok karintiai gazdaságokban, miután a megengedett mérték feletti hexaklórbenzolt (HCB) találtak tejtermékekben, takarmányban valamint marha- és disznóhúsban. Hétfőn rendkívüli tartományi ülést tartanak, és 261 gazdaság átvizsgálását kezdik meg a Karintiában fekvő Görtsczitzal környékén, amely során csaknem ezer takarmányvizsgálatot végeznek az osztrák agrárkamara munkatársai. Eddig négy gazdaság takarmányában mértek magas HCB-szintet, előzetes számítások szerint csaknem 600 tonna takarmányt kell majd megsemmisíteni. Karintia tartományfőnöke, Peter Kaiser visszautasította a földművelésügyi miniszter, Andrä Rupprechter szavait, aki bírálta és hiányosnak nevezte a tartomány kríziskommunikációját és intézkedéseit. A tartományfőnök hangsúlyozta: a legfontosabb az ott élők egészségének védelme, a történtek okainak feltárása. A tartomány elöljáróinak keddig kell elkészíteniük a minisztériumnak szánt részletes beszámolót. Peter Kaiser a kormánytól segítséget, eszközöket, valamint szakembereket kért a mérések elvégzéséhez. Egészségügyi szűréseket, vérvételt és konzultációkat is szerveznek, a szoptatós anyáknak anyatej vizsgálatára is lehetőségük lesz. A felvilágosítás miatt telefonos forródrót működik már a régióban. Amíg nincsen végleges és biztos eredmény, addig azt tanácsoljuk, hogy ne fogyasszanak Görtschitztalból származó élelmiszert - nyilatkozta a tartományfőnök. Az érintett Sonnenalm tejipari cég szombaton valamennyi tejipari termékét visszavonta a forgalomból. Azt még vizsgálják, hogy az egészségre káros, korábban növényvédő szerként használt HCB a környéken található cementgyárból, esetleg egy vegyipari üzemből került-e a levegőbe. MTI 2014. december 7., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.