Hírvilág

Létezik a számítógépes - látás szindróma?

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Lehet, hogy bizonyos szempontból hasznos órákat tölteni a számítógép előtt, de tapasztalat, hogy szemszárazsággal, fejfájással és kimerültséggel is jár. Ezeket együttesen számítógépes-látás szindrómának (computer vision syndrome – CVS) hívják a szakemberek, azonban nem egységesek azzal kapcsolatban, hogy új jelenségről, és egyáltalán valódi betegségről van-e szó. „Ez egy elég divatos diagnózis mostanában” – mondja Dr. Ivan R. Schwab, a Kaliforniai Egyetem szemészeti professzora. „És az elképzelés, miszerint a technikai újdonságokhoz közel ülve más tünetegyüttest kapunk, mintha egyéb dolgot kellene hosszú ideig közelről vizsgálnunk, még nincs tudományosan bizonyítva. Úgyhogy én szkeptikus vagyok.” A professzor véleményét Dr. Lee Durffner, floridai szakember is osztja: „A CVS már széles körben használt fogalommá vált, de inkább az optikusok, mint a szemészek között. Ennek az oka annyi, hogy nem tudunk olyan anatómiai elváltozásról, amelyért egyértelműen a számítógép előtt töltött órákat tehetnénk felelőssé.” Az Amerikai Optikusok Szövetsége olyan szakembereket tömörít, akik felállítják a látásromlással kapcsolatos diagnózisokat és kezelik azokat, de nincs orvosi végzettségük. Véleményük szerint a jelenség létezik, és bizton állítható, hogy a képernyő előtt töltött hosszú idő következménye. Fontosnak tartják felhívni a figyelmet arra is, hogy komoly népegészségügyi problémával állunk szemben. Az Egyesült Államokban évente tízmillió emberen végzik el az ezzel kapcsolatos látásvizsgálatot, ahol a számítógéppel dolgozók 50-90 százalékánál fedezik fel a CVS bizonyos jeleit. Duffner azonban vitatkozik mindennek jelentőségével: „Ezek leginkább csak tünetek, amelyek a gép előtt ülve jelentkeznek. Nincs olyan adat, amely arra utalna, hogy a számítógép használata maradandó károsodást okozna a szemnek.” Duffner és Schwab szerint, ha egy távollátó személy hosszú ideig próbál egy közeli pontra fókuszálni, azzal egyszerűen csak túlterheli a szemét. Az általános jelenség, hogy 40 éves kor körül a legtöbb embernek problémája kezd adódni a közelre látással, szintén ennek számlájára írható. Éppen ezért nem tartják szükségesnek a számítógép-használatra tervezett speciális lencsék használatát, inkább arra figyelmeztetnek, hogy mindenki a saját szemére beállított megfelelő szemüveget használja. „A számítógép valójában nem károsítja a szemet.” – véli Duffner – „Azért állunk fel mégis rendszeresen munka közben a géptől, mert szükségünk van arra, hogy távolabbra is nézzünk. Aztán visszaülünk dolgozni.” Schwab szerint „A szem nem tökéletes eszköz, és mindezek a számítógéppel kapcsolatos problémák valójában a hosszú ideig tartó koncentrálásra vezethetőek vissza. A jelenség nagyon régi, csak most új köntösben jelentkezik” – véli. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Ártalmas a szívnek a képernyő előtti ülés

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az Anton-szindróma

Az anosognosia egy olyan neurológiai tünet, melyben az érintett beteg nincs tudatában a saját neurológiai vagy pszichiátriai problémáinak. Az anosognosia egyaránt érintheti a nyelvi funkciókat, az ítélőképességet, az érzelmeket, az emlékezőképességet, az egzekutív és a motoros funkciókat is.

Hírvilág

A szívelégtelenség világszerte 64 millió embert érint

A szívelégtelenség több embert érint, mint a tüdőgyulladás és a szívroham együttvéve. Világszerte legalább 64 millió, Magyarországon 250-300 ezer embert érint. Éves szinten 30-35 ezer főre tehető az újonnan diagnosztizáltak száma. Bár gyógymód egyelőre nem létezik, vannak kezelési lehetőségek, amelyek segíthetnek lassítani a betegség előrehaladását.

Hírvilág

Új magyar módszer segítheti a fehérjekutatást

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A HUN-REN–ELTE Fehérjemodellező Kutatócsoport olyan matematikai módszer alapjait fektette le, amely fehérjék háromdimenziós szerkezetének számítógépes összehasonlítását teszi lehetővé.