Hírvilág

Kreatívabbak a hiperaktív gyerekek

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A figyelemzavaros hiperaktivitás (ADHD) legszembetűnőbb jelei a nyugtalanság és az ösztönszerű viselkedés. Azonban minden rosszban van valami jó: kutatások szerint ezek a gyerekek kreatívabbak, mint a társaik. A kísérlethez hatvan főiskolai hallgatót kértek fel, akiknek fele ADHD-ban szenved. Tíz területen vizsgálták kreativitásukat: dráma, zene, humor, kreatív írás, feltalálás, vizuális művészetek, tudományos felfedezések, tánc, építészet és konyhaművészet. A tanulók emellett kitöltöttek egy kérdőívet, amely problémamegoldási módszereiket vizsgálta. Az ADHD-s csoport amellett, hogy kreatívabbnak bizonyult, több önálló ötlettel tudott előállni, míg a másik társaság a már meglévő gondolatok finomításában tűnt jobbnak. „Az olyan személyiségjegyeket, mint a keményfejűség, lehet nehézségként és pozitívumként is felfogni, és én azt hiszem, ugyanez áll a fegyelmezetlenségre is. Az ilyen emberek fogékonyabbak az új ötletekre, és olyan dolgokat láthatnak meg, amelyeket mások soha” – mondja Holly A. White floridai Eckerd Főiskola pszichológiaprofesszora. Az ADHD az amerikai fiatalok öt százalékát érinti, és olyan tünetekkel jár, mint a figyelemzavar, hiperaktivitás, szeretetlenség, koncentrációs nehézségek. A probléma 30-50 százalékban marad fent felnőttkorban is. A kísérleti alanyok egyenlő arányban voltak férfiak és nők, átlagéletkoruk húsz év volt, és az ADHD-sok fele kapott gyógyszeres kezelést. White szerint ezek az emberek az előítéletekkel szemben igenis képesek odafigyelni az olyan dolgokra, amiket szeretnek. A professzor komolyan hisz abban, hogy az ADHD ugyan nehézséget okoz az élet bizonyos területein, máshol azonban előnynek bizonyulhat. „Főleg olyan esetben esik nehezükre a koncentrálás, amikor nem élveznek valamit. Ha a tevékenységük lelkesíti őket, észre sem lehet venni a problémát” – mondja. Az eredmények segíthetnek az ADHD-s fiataloknak abban, hogy olyan életpályát válasszanak, amelyben kiaknázhatják személyiségük pozitív oldalait. Richard Millich, a Kentucky Egyetem tanára azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a minta nem reprezentatív, mivel kizárólag főiskolai hallgatók körében készült, pedig ezeknek a fiataloknak nagy része nem jut el idáig. Abban azonban mindkét kutató egyetért, hogy a gyógyszeres kezelés nagymértékben elnyomja a betegek kreativitását. „A mentális betegségek mindig inspirációval jártak együtt. Azt hiszem, ez egyfajta kreatív előny, mondhatnánk, ajándék” – véli White. Az eredmények a Personality and Individual Differences című folyóirat áprilisi számában fognak megjelenni. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Hogyan működik a hiperaktív gyermekek agya?

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavaros esetek fele társadalmi tényezőkhöz köthető

Az érzelemmentesség összefügg a viselkedészavarral

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Másképp működik az infantilis agy

A csecsemőkori amnézia rejtélye azt sugallja, hogy a fejlődő agyban másképp működik a memória. Bármennyire is valóságosnak tűnnek, becsben őrzött legkorábbi emlékeink valószínűleg fényképek láttán vagy a szüleink elmesélése alapján alakultak ki, írja a Science folyóirat.

Gondolat

Feszkó uralma a kamasz fejben – Mozikban az Agymanók 2.

FILMKRITIKA eLitMed

A tizenhárom éves Riley Anderson Fejhadiszállása radikálisan átalakul, és az örök optimista Derű irányító szerepét a legrosszabb lehetőségekkel kalkuláló Feszkó veszi át. Egy lendületes animációs film a kamaszkor érzelmi viharairól és a változásban lévő énképről – határozottan nem csak gyerekeknek.

Járványügy

A Covid-járvány elmúlt, de az árvaság örök

A koronavírus-járvány következtében világszerte 10 millió gyermek maradt árván, itthon több mint 1600 kiskorú veszítette el édesanyját vagy édesapját a Covid miatt. Rajtuk segít a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért.

Gondolat

Ma van apád, holnaptól megint nincs – Gyógyító érintések egy börtönprogramban

FILMKRITIKA eLitMed

A Netflixre augusztus közepén érkezett Tánc a rácsok mögött (Daughters) című dokumentumfilm bemutatja, mit tud adni a bebörtönzött férfiaknak és lányaiknak a Randi Apával nevű amerikai program, ám egyúttal rávilágít arra is, hogy a büntetés-végrehajtás rendszere a mindennapokban teljesen alkalmatlan a szülő-gyerek kapcsolatok fenntartásának támogatására.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: veszélyes pszichózisban a társadalom

LAPSZEMLE eLitMed

Litvánia boldogságot, Magyarország háborús pszichózist kínál a fiataloknak; már megint egy cikk a kávéról, részletes amerikai jelentés a Long COVID-ról. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.