Kórházi adósságrendezés
2015. MÁJUS 24.
2015. MÁJUS 24.
Szöveg nagyítása:
Azért, hogy a beszállítók és a kórházak közötti adósságrendezési folyamat minél hamarabb lezáruljon, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) szerződéstervezetet készített, amelyet megküldött az általa fenntartott intézményeknek. Az ÁEEK pénteken küldött közleményében úgy fogalmazott, minden érintett félnek az az érdeke, hogy a kórházi adósságrendezéssel kapcsolatos tárgyalások minél hamarabb lezáruljanak. Emlékeztetnek, a központ a legnagyobb kintlévőséggel rendelkező beszállítókat választotta ki a kórházi adósságok rendezésének első körében. Mind a huszonnégy beszállító esetében a tartozás mértéke meghaladta az 500 millió forintot, az ÁEEK és a 24 cég megállapodásaiban rögzített összeg pedig meghaladja a 20 milliárd forintot, amely szándékaik szerint még május hónapban az érintett szolgáltatók számlájára kerül. A továbbiakban az egészségügyi intézmények maguk tárgyalnak beszállítóikkal adósságaik rendezése érdekében. A kórházi beszállítókat képviselő szervezetek szerint a beszállító cégek több mint 85 százaléka kimaradt az ÁEEK által eddig lebonyolított központi adósságrendezésből. Az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete és az Orvostechnikai Szövetség az MTI-hez korábban eljuttatott közös közleményben azt írta, hogy a központi egyeztetésből kimaradt vállalkozások - többségükben kis- és közepes cégek - egyelőre semmilyen lépést sem tehettek kintlévőségeik rendezésre. Szerintük ha a fennmaradó adósságokról egyenként kell egyeztetniük, az megoldhatatlan feladat elé állíthatja az amúgy is leterhelt egészségügyi intézményeket, ezért az érdekképviseletek arra kérték az ÁEEK-t, hogy támogassa a kórházakat az adósságkonszolidáció mihamarabbi lezárásában. MTI 2015. május 22., péntek
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.
Egészségpolitika
Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.
Egészségpolitika
Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.
Egészségpolitika
Dr. Karsai Dániel 2022 nyarán szembesült halálos diagnózisával. Tavaly ősszel a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához adta be kérelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséről. A fiatal alkotmányjogász szinte celeb lett Magyarországon, aki – mint hangsúlyozza – nem csak magáért küzd. Kapócs Gábor, a hatályos egészségügyi törvény eredeti előkészítője a LAM alapító főszerkesztőjeként készített vele interjút aktuális jogi, etikai, orvosi kérdésekről.
Az egészségügyi szakdolgozók jövedelmének alakulása 2004–2021 között hazánkban
Covid-19-ből gyógyulók állapota 6 hónappal a kórházból való hazabocsátás után
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás