Hírvilág

Kilégzési teszttel kimutathatók lesznek a daganatok?

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A British Journal of Cancer folyóiratban közzétett előzetes eredmények azt mutatták, hogy a kutatók által kifejlesztett érzékelők képesek voltak megkülönböztetni a tüdő-, emlő-, vastagbél- és prosztatarákot a betegek életkorától, nemétől és életmódjától függetlenül. Az izraeli Technion Műszaki Intézet korábbi kutatásai során kiderült, hogy nagyban különbözik az egészséges emberek és a daganatos betegek lehelete. Az érzékelő arany nanorészecskék segítségével detektálja az úgynevezett illékony szerves alkotórészeket, amelyek szintje megemelkedik daganatos betegek esetében. A módszer használata korán figyelmeztet a betegségre, még mielőtt a daganat láthatóvá válna a röntgenfelvételeken. „A kutatás megmutatja, hogy az ’elektromos orr’ képes megkülönböztetni az egészséges és rákos emberek leheletét, továbbá el tud különíteni egyes daganattípusokat” – mondta el Abraham Kuten professzor, a tanulmány társszerzője. „Ha sikerül széles körben végzett vizsgálatok során igazolnunk a kezdeti eredményeket, ez az új módszer a képalkotó eljárásokkal együtt hatékony korai diagnózist tenne lehetővé. Emellett segítségével egyszerűen nyomon lehetne követni a daganatellenes kezelés hatásfokát és korábban lehetne észlelni a tumor kiújulását is.” A vizsgálatban 177 önkéntes vett részt, köztük egészséges emberek és olyanok, akiknél különböző stádiumban volt jelen tüdő-, emlő-, vastagbél- vagy prosztatarák. A daganat növekedése során a sejtek felszíne különböző vegyületeket bocsát ki, az érzékelő ezeket a vegyületet detektálja. A vizsgálat még gyermekcipőben jár, a további kutatások során nagyobb mintán és még nem diagnosztizált rákbetegeken kell meghatározni a lehellet és a danagatok közötti összefüggés fokát. „Az eredmények nagyon érdekesek és azt mutatják, hogy van jövője a kilégzési teszteknek a daganatok diagnosztikájában” – nyilatkozta az AFP-nek dr. Lesley Walker, a Cancer Research UK jótékonysági szervezet képviselője. „A korai diagnózis és a fejlődő terápia hatására jelentősen visszaszorulhat a halálozási arány.” Forrás: Medipress Kapcsolódó link British Journal of Cancer

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

Egészségpolitika

„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni…”

Dr. Karsai Dániel 2022 nyarán szembesült halálos diagnózisával. Tavaly ősszel a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához adta be kérelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséről. A fiatal alkotmányjogász szinte celeb lett Magyarországon, aki – mint hangsúlyozza – nem csak magáért küzd. Kapócs Gábor, a hatályos egészségügyi törvény eredeti előkészítője a LAM alapító főszerkesztőjeként készített vele interjút aktuális jogi, etikai, orvosi kérdésekről.