Klinikum

Ki készíti el az első mesterséges hasnyálmirigyet?

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az első inzulinpumpák megjelenésével felmerült, hogy létrehozható-e egy olyan gép, mely a mért glükózszintek alapján, önműködően adná a megfelelő mennyiségű inzulint. Tehát a mesterséges hasnyálmirigy valójában csak a béta-sejtek funkcióját venné át nem az egész exokrin és endokrin hasnyálmirigyét. A mesterséges hasnyálmirigy megalkotásához csaknem már minden a kutatók és az orvosok rendelkezésére áll: széles körben elérhetőek a szövetközötti folyadék glükóztartamának folyamatos monitorozására (CGM), és az inzulin precíz adagolására (inzulinpumpák) alkalmas készülékek. Már „csak” egy algoritmus hiányzik, mely zárná a kört, azaz a CGM adatokból utasítaná az inzulinpumpát a megfelelő inzulinadagolásra. Számos problémát át kell azonban hidalni: 1, A CGM-ral mért glükózszint, kb. 5-6 perccel később tükrözi a vércukorszint változásait, mely étkezés alatt, után már jelentőssé válhat. 2, Egy gép nem képes megmondani előre a táplálék vércukoremelő hatását. Holott az inkretin-hatásmechanizmuson alapuló gyógyszerek elterjedésével már széleskörűen ismertté vált, hogy az inzulin szekréciója már a táplálék felszívódása előtt elkezdődik. 3, Nem valószínű, hogy egyetlen algoritmus ki tudja elégíteni pl.: egy szétszórt kamasz, egy kismama, egy sportoló vagy egy nyugdíjas igényét. Az időfaktor megoldására az eddigi gyorshatású analóg inzulinoknál is gyorsabb hatású inzulinok kifejlesztésével próbálkoznak, illetve a számításokban a glükózszintek változásának trendjét veszik alapul nem az aktuális értéket. A táplálkozások gyors vércukoremelő hatásának kivédésére félautomata kezelést is javasolnak, mely azt jelenti, hogy a beteg manuálisan adja az étkezési bólusinzulint. A jelenleg Magyarországon is elérhető inzulinpumpák közül a szenzorral augmentált Medtronic Veo készülék áll legközelebb a mesterséges hasnyálmirigyhez. Ez a rendszer hypoglikaemia alatt már képes leállítani az inzulinpumpát és ezzel megakadályozza annak súlyosbodását. Nem szabad elfelejtetünk azonban, hogy fejlesztések nem jelentik a diabetes gyógyítását, „csupán” annak kezelését jelenti, persze az optimális glükózkontrol elérésével a szövődmények jelentősen csökkenthetők, ráadásul, ha a diabetes menedzselése kényelmesebbé, fájdalmatlanabbá válna. Az ezt lehetővé tévő munkacsoport/gyár nemcsak szakmai elismerést kapna, hanem valószínűleg jelentős gazdasági előnyhöz is juttatná… eLitMed.hu, dr. Kis János kapcsolódó cikk Diabetes Forecast, September 2010 › The Artificial Pancreas

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.