Hírvilág

Kevés alvás, bizonytalanná váló agyi kapcsolatok

2011. OKTÓBER 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

Kiegyensúlyozatlanná vált az idegsejtek kommunikációját biztosító agyi kapcsolatok (szinapszisok) kialakulásának és megszűnésének folyamata azoknál a serdülőkorú egereknél, amelyeket csak rövid ideig engedtek aludni a kutatók. "Az eredményeink egyik lehetséges olvasata szerint a kamaszkori alváshiánynak - különösen, ha az krónikus eredetű - hosszútávú következményei lehetnek az agy fejlődésére nézve" - mondta Chiara Cirelli, a kutatást végző Wisconsin-Madison Egyetem orvostudományi és közegészségügyi tanszékének pszichiátriai társprofesszora. A szkizofréniához hasonló mentális betegségek a kamaszkor idején kezdenek kialakulni, ám ennek pontos okát egyelőre nem tudni. "A serdülőkor nagyon érzékeny fejlődési szakasz, amelynek során jelentős átalakulások mennek végbe az agyban" - idézte a szakembert a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportál (https://www.sciencedaily.com). Mint hozzátette: "Az ideghálózatok átrendeződnek és megannyi új szinapszis keletkezik, majd pusztul el". A Nature Neuroscience című folyóirat online kiadásában megjelent tanulmány azt vizsgálta, hogy az alvás-ébrenlét ciklusokban bekövetkező változtatások miként befolyásolják a kamaszkori agy anatómiáját. A korábbi molekuláris és elektrofiziológiai kutatások azt mutatták, hogy alvás közben a felnőtt rágcsálók és legyek szinapszisai gyengébbekké és kisebbekké váltak, feltehetőleg, hogy felkészüljenek az újabb ébrenléti periódusra, amikor az idegsejtkapcsolatok ismét megerősödnek a tanulási folyamat hatására. A szakemberek ezt az alvás funkcióját magyarázó "szinaptikus homeosztázis elméletének" nevezték. A kutatók most az idegsejtek "párbeszédének" nyomon követésére alkalmas kétdimenziós mikroszkóp révén - a szinapszisokban szerepet játszó dendrittüskék számolásával - követték nyomon az idegsejtkapcsolatok erősödését és gyengülését. Olyan kamaszkorú egereket hasonlítottak össze, amelyeket 8-10 órás időintervallumban véletlenszerűen felébresztettek, majd hagytak visszaaludni vagy ébren tartottak. A dendrittüskék sűrűsége csökkent az alvás és növekedett a spontán, vagy kényszerű ébrenlét ideje alatt. "A manipulált időtartamra vonatkozó eredmények szerint az ébren, illetve az alvással töltött periódusok befolyásolják, hogy mennyi szinapszis keletkezik és pusztul el a serdülő agyban" - mondta Cirelli, aki jelenleg azt vizsgálja, hogy mindezek fényében milyen következményei lehetnek a kamaszokat gyakran sújtó krónikus alvászavarnak. "Lehet, hogy a változások időlegesek és visszafordíthatóak, de lehet, hogy hosszútávú következményekkel járnak az agy fejlődésére és működésére nézve" - mondta. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.