Hírvilág

Kétezer orvos felmondott

2011. NOVEMBER 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

- Egyelőre nem hirdetnek ki szükségállapotot Szlovákiában az egészségügyben kialakult válság miatt - döntött a szlovák kormány rendkívüli ülésén szombaton este Pozsonyban. Iveta Radicová miniszterelnök közölte: a kabinet hétfőn újra rendkívüli ülést tart, hogy áttekintse a helyzetet. Az egészségügyi ágazatban annak következtében alakult ki válsághelyzet, hogy a kormány és az Orvosi Szakszervezeti Szövetség (LOZ) nem tudott megegyezni a kórházi orvosok követeléseiről. Szeptemberben mintegy 2000 kórházi orvos felmondott a munkahelyén. A felmondási idő november végén lejár, így orvoshiány miatt több kórház nem tudná ellátni feladatait. Ha a feleknek nem sikerül kompromisszumra jutniuk, a kormányzat szükségállapotot tervez kihirdetni. A miniszterelnök biztosította a közvéleményt, hogy a kormány december elseje után is garantálja a teljes értékű egészségügyi ellátást. "Még ha sor kerül is a szükségállapot kihirdetésére, az csak néhány napig lesz esetleg érvényben" - magyarázta a helyzetet a kormányfő, hozzátéve, hogy a kormánynak több forgatókönyve is van a helyzet tartós rendezésére, külön-külön minden érintett kórház számára. "Sajnálom, hogy az orvosok felmondtak, s hogy a LOZ nem fogadta el kompromisszumos ajánlatunkat" - jelentette ki Radicová. A kormány 300 eurós átlagbér-emelést ajánlott fel a kórházi orvosoknak, míg azok 707 eurós átlagos béremelést követelnek. A miniszterelnök ismételten felszólította az orvosokat, hogy vonják vissza felmondásukat. A kormány rendkívüli ülése előtt a helyzetet megvitatta az ország biztonsági tanácsa is. A nem hivatalos, médiákban közölt értesülések szerint a szükségállapot mintegy harminc szlovákiai kórházat, illetve egészségügyi intézményt érintene. A kórházakban kialakult feszültségeket már kezdik megérezni a páciensek is. Több intézményben elhalasztották a december elejére tervezett műtéteket, másutt azok elhalasztását jelezték. Néhány intézmény közölte, hogy napi feladatait sem lesz képes maradéktalanul ellátni. A szükségállapot kihirdetése esetén az orvosoknak haladéktalanul fel kellene venniük a munkát, mert ellenkező esetben büntetőeljárás indíthatnak ellenük. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.