Hírvilág

Kerülendő a leveskocka, a cukros üdítő

2011. OKTÓBER 18.

Szöveg nagyítása:

-
+

Fontos, hogy minél előbb jogszabály legyen a országos tiszti főorvos egészséges közétkezetésre vonatkozó ajánlásából, ugyanis a közétkeztetés ma Magyarországon kockázatot hordoz - mondta az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főigazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Martos Éva kiemelte: a felnövekvő generáció a bölcsődében, az óvodában, az iskolában gyakorlatilag ki van szolgáltatva a közétkeztetésnek, ezért annak megújítása, egészségesebbé tétele kiemelten fontos. A tiszti főorvos augusztus elsején megjelent ajánlásához több mint háromszáz hozzászólás érkezett - hangsúlyozta az OÉTI főigazgatója. A múlt héten az összes érintett, a minisztériumuk képviselői, nagyobb közétkeztető cégek vezetői és több más szakember egyeztetett a közétkeztetés megújításának lehetőségeiről. Martos Éva kifejtette: abban mindenki egyetértett, hogy az új szabályozásra szükség van, így reméli, hogy még idén megszületik az erről szóló jogszabály. Mint emlékeztetett, a közétkeztetést szabályozó korábbi rendeletet hatályon kívül helyezték, ezért volt szükség a tiszti főorvos által kiadott normatív utasításra és ajánlásra. Ez alapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a szolgáltatókat, de bírságot - a jogszabály hiánya miatt - még nem szabhatnak ki. Martos Éva arra is kitért: ellenőrzéseik alapján bebizonyosodott, hogy az egészséges ételek elkészítése nem feltétlenül kerül több pénzbe, de ha mégis, az sem összemérhető azzal az "egészségnyereséggel", amelyet a táplálkozással összefüggő betegségek megelőzésén spórolnak meg - fejtette ki az OÉTI főigazgatója. Zentai Andrea, az OÉTI diétás és közétkeztetési osztályának vezetője elmondta, az új ajánlás az OÉTI korábbi felmérései és nemzetközi irodalmak alapján állították össze. Az új élelmiszeralapú, közérthetőbb ajánlás az élelmezésvezetők mellett a pedagógusoknak és a szülőknek is segítséget nyújt az egészséges ételek elkészítésében, az egészséges táplálkozásra nevelésben. Mint kifejtette, a korábbi ajánláshoz képest növelték a tej, illetve a savanyított tejtermékek, a zöldség, a gyümölcs, illetve a teljes őrlésű gabonából készült pékáru mennyiségét. Csökkentették az egyéb pékáru mennyiségét, illetve az ételízesítők, kényelmi termékek felhasználását, a napi hozzáadott cukormennyiséget, illetve meghatározták, hogy egy adott étel mennyi sót tartalmazhat. Martos Éva kiemelte, hogy az egészséges ételek készítésének népszerűsítése érdekében az OÉTI elindítja saját főzőkonyháját; az elméleti tudnivalók oktatása mellett a gyakorlatban is be fogják bizonyítani, hogy kevés sóval és zsírral is lehet gazdaságosan és finomat főzni. Az országos tiszti főorvos új, augusztustól érvényes ajánlásában a közétkeztetésben kerülendő élelmiszerek közé sorolta a leveskockát, a cukrozott üdítőt és a szörpöt, a túl zsírosnak ítélt tejfölöket, húsokat, illetve húskészítményeket. Kitért arra is: a közétkeztetésben az étrend összeállításakor ügyelni kell arra, hogy az ételek jellege minden korcsoportnak megfelelő és változatos legyen. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Szeptember 29. – A szív világnapja

A szív világnapja tökéletes alkalom arra, hogy elkezdjünk törődni a szívünkkel, és megóvása érdekében néhány fogadalmat tegyünk magunknak. A szívünknek is szüksége van a törődésre. Ezért ugyanúgy, ahogy családtagjainkról, gyermekeinkről, szerelmünkről és barátainkról gondoskodunk, szervezetünk motorjának, a szívünknek is jár az odafigyelés. Hogy járulhatunk hozzá szívünk egészségének megőrzéséhez?