Hírvilág

Kelet-Európába jönnek a brit orvosok?

2012. ÁPRILIS 02.

Szöveg nagyítása:

-
+

Több tízezer brit orvos és orvostanhallgató kényszerülhet külföldi munkavállalásra a brit állami egészségügyben kialakuló "orvostúlkínálat" miatt - írta a szombati Financial Times, amely szerint a nagy-britanniai foglalkoztatásból kiszoruló brit orvosok egyik célállomása Kelet-Európa lehet. A londoni gazdasági napilap idéz egy új foglalkoztatási előrejelzést, amely a brit egészségügyi minisztérium számára készült. A prognózis szerint a brit orvostanhallgatók és a szakorvosi vizsgára készülő frissen végzett orvosok száma a jelenlegi 40 ezerről az évtized végéig várhatóan 60 ezerre bővül. Mindeközben azonban valószínűtlen, hogy a költségvetésből fenntartott, mindenki által ingyenesen igénybe vehető állami egészségügyi szolgálat (NHS) béralapja ennek megfelelő mértékben bővülhetne, hiszen az NHS-nek a kormány által kitűzött cél alapján összesen 40 milliárd font (14 ezer milliárd forint) költségmegtakarítást kell elérnie ugyanebben az időszakban. Ebben a helyzetben a szakorvosi állásokra pályázók esetleg arra kényszerülhetnek, hogy Kelet-Európában keressenek állást - idézi a szombati Financial Times a szakértői elemzést. A jelentést összeállító munkapiaci kutatócég, a Centre for Workforce Intelligence vezérigazgatója, Peter Sharp a lapnak elmondta: a brit kormány EU-szintű tárgyalásokat folytat "egyfajta irányított munkaerő-áramlási programról", amelynek keretében a frissen végzett brit orvosok egy-három évig terjedő időszakra olyan országokban vállalnának munkát, amelyekben orvoshiány van. A legnagyobb üresedési ráta az orvosi szakellátásban jelenleg a kelet-európai országokban mutatkozik - írta a Financial Times. A lap által idézett jelentés szerint a brit szakorvosjelöltek számára a másik lehetőség az, hogy a képzettségüknek megfelelőnél jóval alacsonyabb bérezésű orvosi állásokat fogadnak el a brit állami egészségügyben. A brit állami egészségügyben foglalkoztatott szakorvosok éves javadalmazása a Financial Times adatai szerint jelenleg átlagosan 108 ezer font (csaknem 40 millió forint). MTI 2012. március 31., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.