Hírvilág

Kapcsolt egészségügyi gadgetek új generációja

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A fogyasztók étvágya egyre nő az egészségügyi és wellness gadgetek (kapcsolt modulok) iránt, és ez egy olyan virágzó piaci lehetőséget nyújt a készülékgyártók számára, amely alig volt még kiaknázva - állítja az IBM egy új tanulmánya. A vállalat emellett bemutatott egy listát a közeljövő lehetséges wellness berendezéseiről, azokról a várható innovációkról, amelyek képesek lesznek megváltoztatni az emberek életstílusát, s együttműködését az egészségügyi szolgáltatókkal az elkövetkező öt évben. Egyre több wellness eszközt fognak arra használni, hogy megfelelően ellássák azokat a fogyasztókat, akik viszonylag egészségesek, de információkra van szükségük ahhoz, hogy jobban kontrollálhasák egészségüket, s hogy egészségesebb életet élhessenek. Ezek az eljövendő eszközök terveznek, előrejelznek a monitorozott egészségügyi adatok felhasználásával, s ellátják velük a gondozókat, orvosokat, valamint a támogató hálózatokat. Az IBM kutatása során több mint 1300 fogyasztót kérdezett meg, olyanokat, akik jelenleg is használnak gyógy- és wellness eszközöket, és megállapította, hogy ezek a fogyasztók új generációs egészségügyi eszközöket igényelnek, amelyek egyszerűbbek az eddigieknél, és alkalmasabbak a sokirányú információcserére. A felhasználó szeretné, hogy az új generációs készülékek közvetlen kapcsolatot biztosítsanak saját gondozójukhoz, és csökkentsék az egészségügyi szakembereknél tett látogatások számát, valamint javítsák az együttműködés lehetőségét azokkal az online közösségekkel, akiknek egészségügyi érdekei azonosak, és akik hasonló kérdésekre keresnek válaszokat. És a megkérdezette hajlandóak fizetni a korszerűbb megoldásokért! A jelenlegi eszköz felhasználók több mint egyharmada hozzájárulna az új eszközök megvásárlásának költségeihez, míg 35 százalékuk fizetne havi szolgáltatási díjat. Akár a hálózatba kapcsolódó számítógépek, játék eszközök, tábla-számítógépek vagy okos telefonok, a kapcsolt wellness eszközök mindenütt jelen lesznek, és bekapcsolva lesznek körülöttünk már a közeli jövőben. Az IBM kutatói a következő területeken látják a jövő legnagyobb kihívásait: Egészséges táplálkozás, fogyókúra Az új generációs eszközök alkalmasok a mozgás, a sebesség és intenzitás mérésére: ezekből az adatokból ki tudják számítani a viselőjük által végzett munka kalória egyenértékét. Szükség esetén jelzik a felhasználók számára, ha nem mozognak eleget, sőt, konkrét feladatokat is adnak. Ezek az eszközök integrálva lesznek a gyógyszeres kezelés, a vérnyomás és a testsúly ellenőrzésére alkalmasakkal, íly módon teljesebb képet adva a felhasználó egészségéről. Idős gondozás Az idősgondozás társadalmi jelentőségét jól mutatják a következő adatok. Az Egyesült Államokban a becslések szerint 5.400.000 ember szenved Alzheimer-kórban. Az Egyesült Királyságban, a demenciában szenvedők kétharmada gondozási létesítményen kívül él. A memória elvesztésével vagy sérülésével élő betegek számára fontos olyan eszközök létrehozása, amelyek pontosan meghatározzák a helyét, és ellenőrzik a megfelelő gyógyszerszedést digitális tabletta-doboz segítségével. Ezek az eszközök lehetővé teszik a figyelmeztetést a gyógyszer szedésére, a gondozó megnyugtathatja a zavarodott beteget, s szükség esetén lokalizáni lehet a közvetlen beavatkozás helyszínét. Vér vizsgálat A korszerű non-invazív vérvizsgálat automatikusan elemzi a vér összetételét egy csuklópánton kersztül, majd az adatokat vezeték nélkül továbbítja az orvoshoz. Amikor a koleszterinszint kiugrik, a vas szintje csökken, vagy fehérvérsejtszám növekedik, a felhasználók tudni fogják, mit kell módosítani a gyógyszerezésükön, vagy orvoshoz fordulnak. Függetlenség és mobilitás A mobilitás kritikus tényező, mert lehetőséget ad az önálló életre, arra, hogy a beteg vagy idős ember otthon maradjon, és késleltethesse kórházba kerülését. Azok az eszközök, amelyek segítenek majd az embereket ambuláns körülmények között tartani, képesek lesznek a mozgásképesség monitorozására. Ellenőrzik, hogy a felhasználó fennakadás nélkül képes e menni, fel tud e kelni a székéből könnyen, vagy segítségre van szüksége. Az eszközök előre érzékelhetik az elesésveszélyt, és jóidőben figyelmeztethetik erre a felhasználót – ha pedig már késő, akkor a gondozót. Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: www.yahoo.com

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.