Hírvilág

József Attila kalapács alatt

2012. NOVEMBER 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

Két könyvért, egy József Attila- és egy Nagyváthy János-kötetért is adtak félmillió forintot a Krisztina Antikvárium szombati aukcióján, amelyen az 556 tételes ajánlatból harmincat vittek el százezer forint feletti összegért. Az egyik félmilliós kötet József Attila Medvetánc című verseskötetének a költő által kézzel számozott, dedikált példánya volt, amelyet 160 ezer forintról indítottak. A másik csúcsáras könyv, Nagyváthy János A' szorgalmatos mezei-gazda című kétkötetes munkája, amely az első - 1791-ben Pesten kiadott - magyar mezőgazdasági kézikönyv. A szerző művét Széchényi Ferencnek ajánlotta. Sokakat vonzott Hohberg 1749-es, szintén gazdálkodással foglalkozó szakkönyve is, különösen, hogy ez a kiadás egy receptgyűjteménnyel is kibővült. 160 ezer forintról 260 ezerig küzdöttek érte. Ugyanennyiért ütötték le a magyar szakácskönyv-irodalom első illusztrált és legszebb darabjának tartott Elegáns ínyest, amelynek szerzője Károlyi György gróf udvari főszakácsa, Anton Hüppmann volt. 240 ezerről 420 ezerig versenyeztek az osztrák Vala Moro Tánc című tízlapos, színes, erotikus art deco mappájáért, amelyben a táncművészként is jegyzett rajzoló minden lapot aláírt. 300 ezer forintért kelt el Széchenyi István egyik legritkább műve, a Balatoni gőzhajózás 1846-os első kiadása. A szintén első kiadású Lovakrul 240 ezer forintról jutott 300 ezerre. A Pozsonyban 1833-ban megjelent "Gróf Andrásy György és gróf Széchenyi Istvánnak a Budapesti Híd-Egyesülethez irányzott jelentése midőn külföldrül visszatérének", amelyet a címe ellenére Széchenyi egyedül írt, 140 ezer forintért kelt el. Egyaránt 260 ezer forintot ért meg a gyűjtőknek Kossuth angolul írt autográf levele, egy 1730-as augsburgi világtérkép, valamint Kosztolányi Dezső Csak csont vagyok, csak hús vagyok kezdetű ötsoros versének zöld tintával írt kézirata. 360 ezer forintra licitálták Pilinszky János első verseskötetét, a mindössze kétszáz példányos Trapéz és korlát 1946-os első kiadását, amelyben a dedikáció Weöres Sándornak szól. Babits Mihály Őszinteség című versének kéziratos első versszakát és a költő aláírását 60 ezerről 160 ezerre juttatták a licitálók. 240 ezer forintért ütötték le a trianoni béketárgyalások teljes magyar vonatkozású anyagát, a külügyminisztériumi kiadásban 1920-21-ben megjelent három kötetet és azt a térkép- és statisztikai gyűjteményt, amellyel a magyar küldöttség megpróbálta a magyar álláspontot megvédeni, eredménytelenül. MTI 2012. november 10., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.