Hírvilág

Igaz ez? - diorámatárlat

2013. FEBRUÁR 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

A dioráma kortárs adaptációit vizsgálja Icko Dávid, Karácsonyi László, Horror Pista (Máriás István) és Szabó Eszter munkáin keresztül a budapesti Chimera Project Space Is This Real? (Igaz ez?) című, február 21-én nyíló kiállítása. A műfaj a 19. századi, daguerre-i diorámából bontakozott ki, mely közkedvelt színházi látványélményként a fényképezés és a mozgókép megjelenése előtt a világ látványhű leképezésére tett kísérletet - szól a művészeti ág eredetéről a tárlat ajánlója. Patrick Urwyler és Mittich Boglárka kurátorok emlékeztettek: a természettudományi múzeumokban az 1930-as évektől a diorámák egy új adaptációja honosodott meg, amely preparált állatok természeti környezetben való bemutatásának és ezáltal az ismeretterjesztésnek az eszközévé vált. Ma olyan kortárs képzőművészek, mint Jake és Dinos Chapman, Gregory Crewdson, Dominique Gonzalez-Foerster vagy Szugimoto Hirosi munkássága szemlélteti, miként változik a dioráma és annak kifejezésnyelve, elmosva és újraértelmezve korábbi látványtechnikák - mint a panoráma, a peep-show vagy akár az építészeti modellezés - határait. A kiállítás címe a dioráma egyik legfontosabb tulajdonságára és törekvésére utal: korlátozott térben, méretben és időben egy teljes, komplex környezet bemutatására, a valóság teremtésének kísérletére. A tárlat ugyanakkor túllép a forma és vizuális hatások kutatásán a kiállítás keretében zajló, sokszereplős alkotási folyamat révén is a valóságteremtés hol játékos, hol erőszakos, ám mindenekfelett dialektikus és problematikus aktusára és ezen belül a látogató saját, befogadó szerepére, a megerősítés vagy megkérdőjelezés szabadságára irányítja a figyelmet. A négy fiatal művész friss - részben a kiállításra készülő - munkái mellett a tárlatot egy kollaboratív alkotás egészíti ki, melyben Icko Dávid, Karácsonyi László és Horror Pista egy közös installációval a Klauzál téri galéria rejtett tereit fedezi fel és alakítja át. A Chimera Project kiállítása március 16-ig látogatható. NZS 2013. február 17., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.