Hírvilág

Huzavona a kivont H1N1 tesztek körül

2012. FEBRUÁR 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

- A magyar és uniós jogi szabályozás egyaránt azt igazolja, hogy a Diagon Kft. H1N1 tesztjének forgalmazásával kapcsolatban az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) piacfelügyeleti hatásköre mindvégig megalapozott volt - közölte az EEKH kedden az MTI-vel. A Diagon Kft. múlt pénteken közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte az EEKH azon határozatait, amelyekkel kivonták a forgalomból a cég H1N1-tesztjeit. Hozzátették továbbá, hogy "az ítélet szerint a hivatalnak nem volt hatásköre a piacfelügyeleti eljárás megindítására, ezáltal a termék forgalmazásának felfüggesztésére és kivonására" . Az EEKH erre kedden úgy reagált, hogy "a hivatal piacfelügyeleti hatáskörével kapcsolatos jogértelmezési kérdésben az EEKH álláspontja - egyetértve a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) és a Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontjával - továbbra is az, hogy a vonatkozó hazai jogszabályok, a jogalkotói szándék és az európai uniós joganyag tükrében a hivatal piacfelügyeleti hatásköre mindvégig megalapozott volt". Ezzel együtt viszont az EEKH a Nefminél javaslatot tett a bíróság álláspontja szerint fennálló joghézag megszüntetése érdekében, hogy a hivatal az úgynevezett in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökkel - mint az influenza elleni védőoltások tesztjei - kapcsolatos hatósági munkája terén megfelelhessen a közérdek érvényesítésére vonatkozó elvárásnak. A közleményben kifejtették, 2010 májusában - a termékek forgalmazásának felfüggesztésével egyidejűleg - a két gyártó cégnek (a Diagon Kft.-nek. és a D-Gen Kft.-nek) féléves határidőt adtak arra, hogy a két gyártó cég a tesztek forgalmazásához szükséges, és azok megfelelőségét igazolni hivatott (de a hivatal által hiányosnak és hibásnak ítélt) dokumentációt módosítsa és feleltettesse meg a hatályos jogszabályi előírásoknak. Ezt követően 2010 végén döntöttek úgy, hogy a cég H1N1 tesztjeit kivonják a forgalomból. Mint írták, a Fővárosi Törvényszék a H1N1 tesztekkel kapcsolatban négy alkalommal hozott ítéletet. Ebből három ítélettel szemben a hivatal már a Kúriához fordult, míg a múlt pénteken a D-Gen Kft. ügyében meghozott ítélettel szemben annak kézhezvételét követően szintén felülvizsgálati kérelemmel élnek majd. A Kúria mostanáig egy esetben hozott döntést, a D-Gen Kft. H1N1 tesztjei forgalmazásának felfüggesztése tárgyában, amelyben a hivatal kérelmét eljárási hibára tekintettel elutasította - írta az EEKH, ezzel együtt kiemelve, hogy "a hivatal piacfelügyeleti hatásköre kérdésében a Kúrián érdemi döntés még nem született". MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napok

2024. március 22–23-án rendezik meg a XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napokat. A rendezvénynek a Babits Mihály Kulturális Központ ad helyt. A konferencia a kardiológia aktuális tudományos kérdéseit járja körül, a szakma jeles képviselőinek részvételével. A részvétel díjtalan, vizsgával zárul. A szabadon választható kongresszust az OFTEX 12 pontra akkreditálta.

Klinikum

Másképp működik az infantilis agy

A csecsemőkori amnézia rejtélye azt sugallja, hogy a fejlődő agyban másképp működik a memória. Bármennyire is valóságosnak tűnnek, becsben őrzött legkorábbi emlékeink valószínűleg fényképek láttán vagy a szüleink elmesélése alapján alakultak ki, írja a Science folyóirat.

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.

Ember és környezet

Úton a karbonsemleges intenzív ellátás felé

SZEMLE eLitMed

A rangos BMJ szakfolyóiratban megjelent tanulmány az intenzív ellátás környezeti hatásainak mérséklését járja körül. Milyen utak vezethetnek a fenntarthatóbb működéshez, miközben az ellátás minősége nem romlik, hanem javul?

Ember és környezet

Fűben-fában orvosság – gyógyhatású növények és a globális környezeti változások

Az emberen túli élővilág számtalan módon megalapozza az életünket. Többek között gyógyhatású szerek forrásaként szolgál, legyen szó akár az ilyen anyagok kinyeréséről, akár a lemásolásukról. Egy a The Lancet Planetary Health lapban megjelent tanulmány, az Evaluating natural medicinal resources and their exposure to global change a gyógyhatású növényeket és bioaktív vegyületeiket, valamint ezek globális környezeti változásoknak való kitettségét járja körül.