Hírvilág

Hűteni kell a gyógyszereket!

2012. JÚLIUS 02.

Szöveg nagyítása:

-
+

A gyógyszerek tárolására kiemelt figyelmet kell fordítani a nagy melegben - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-vel. Kiemelték, hogy a gyógyszerek csak akkor őrzik meg minőségüket és így hatásosságukat, ha azokat a csomagolásában elhelyezett betegtájékoztatóban előírt körülmények között tárolják. Azokat a készítményeket, amelyek hűtést nem igényelnek, szobahőmérsékleten, a betegtájékoztató szerint kell tárolni. Vannak viszont olyan gyógyszerek is, amelyek hűvös helyen, 5-15 Celsius-fokon, vagy hűtőszekrényben, 2-8 fokon történő tárolást igényelnek. Ezen felül a gyógyszerek egy részét a fénytől védve szükséges tárolni. Az ÁNTSZ kitért arra, hogy bizonyos gyógyszerek szedése közben napsugárzás hatására az adott bőrterületeken fényérzékenységi reakciók léphetnek fel, ilyen esetben célszerű elkerülni a napfényt és védőruházatot hordani. Azoknak, akik külföldi utazást terveznek, az ÁNTSZ azt ajánlja, érdeklődjenek a kezelőorvosuknál arról, hogy folyamatosan szedett gyógyszereiket milyen feltételek mellett vihetik az adott országba. A nagy melegben a leginkább veszélyeztetettnek számítanak a 65 év felettiek, a kisgyermekek, illetve a krónikus, köztük a szív- és érrendszeri, a légzőszervi és az anyagcsere-betegségben szenvedő emberek, valamint az elhízottak. Az ÁNTSZ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arra kért mindenkit, hogy a nagy melegben igyon minél több folyadékot, 11 és 15 óra között ne tartózkodjon a tűző napon és vegye igénybe a hűtött helyiségeket. Az ÁNTSZ közleményében kiemelte: a magas hőmérséklet fokozott védekezésre készteti a szervezetet, ilyenkor az ember izzad, ezáltal folyadékot veszít, fokozódik a szomjúságérzete, szaporábbá válhat a szívverése és a légzése. Az erek kitágulása miatt romlik a vérellátás, amit szédülés, gyengeségérzés, fáradékonyság jelez, komolyabb esetben fejfájás, esetleg légszomj vagy remegés, ájulásérzés léphet fel. Ezek elkerülésére a legfontosabb a túlhevülés és a folyadékvesztés megelőzése. A meteorológiai előrejelzés szerint a hét végéig folytatódik a kánikula. MTI 2012. július 2., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.