Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

A betegek 10 százalékában a vírust sikerül kiirtani a vérből, mégis fennmarad a gerincfolyadékban, olvasható egy új tanulmányban. Az agy megfelelő rejtekhelyet nyújthat az AIDS kórokozója, a HIV számára. Svéd kutatók 70 vírusellenes kezelésben részesülő HIV-fertőzött beteg mintáit elemezték, és arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy az esetek mintegy 10 százalékában a vérből nem volt kimutatható a vírus, azonban a gerincfolyadékból igen. Egy másik tanulmány szerint 15 HIV-fertőzött, kezelésben részesülő egyén 60 százalékában alakult ki központ idegrendszeri gyulladás. Ez alacsonyabb arány, mint a kezelést nem kapó betegekben. A vírusellenes szerek megakadályozzák a vírus szaporodását, azonban amennyiben a vírus megtámadja a központi idegrendszert, károsítja az agyat, és az itt kialakuló fertőzés már nem kezelhető. Arvid Eden, a Göteborgi Egyetem munkatársa rávilágított, hogy az agy kezelését számos faktor bonyolítja, ugyanis létezik egy védő gát, az úgynevezett vér-agy gát, amely megakadályozza a gyógyszerek vérből való bejutását a központi idegrendszerbe. Emiatt az agy a fertőzés során betöltheti egyfajta vírusraktár szerepét, melyet a kezelés nehezen ér el. Egyelőre nem ismert, hogy ez a gerincfolyadékban lévő kis mennyiségű vírus miként befolyásolja a jövőben szövődményeket, de Eden és munkatársai szerint új gyógyszereket, és új kezelési stratégiákat kell fejleszteni, melyek a központi idegrendszeri fertőzéssel szemben is hatásosak lehetnek. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Gondolat

Imagináció és kínai orvoslás

Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.

Klinikum

Gyakran használt, nem antibiotikus gyógyszerek is károsíthatják a bélmikrobiomot

Sok bélbaktérium tartalmaz a genomjába integráltan fágokat, amik bizonyos környezeti feltételek, így egyes bélbe jutó gyógyszerek indukáló hatására kiszabadulnak, és lyticussá válnak.

Klinikum

Másképp működik az infantilis agy

A csecsemőkori amnézia rejtélye azt sugallja, hogy a fejlődő agyban másképp működik a memória. Bármennyire is valóságosnak tűnnek, becsben őrzött legkorábbi emlékeink valószínűleg fényképek láttán vagy a szüleink elmesélése alapján alakultak ki, írja a Science folyóirat.

Idegtudományok

Neurológiai és pszichiátriai betegségek kezelése ketogén diétával

SZEMLE eLitMed

A 21. század kezdete óta exponenciálisan nő a ketogén diétával foglalkozó publikációk száma. A ketózis neurológiai betegségeket javító hatása már randomizált vizsgálatokban is bizonyítást nyert.