Hírvilág

Hiányszakmák az egészségügyben

2013. DECEMBER 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

Tizenkilenc egészségügyi hiányszakmát nevesített az emberi erőforrások minisztere a jövő évre. Az erről szóló tájékoztató a kormány hivatalos honlapján olvasható. Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló kormányrendelet alapján jövőre hiányszakmának számít egyebek között a csecsemő- és gyermekgyógyászat, az igazságügyi, az oxyológiai és sürgősségi orvostan, a radiológia, a pszichiátria, a sugárterápia, a tüdőgyógyászat, az infektológia, a patológia, a neurológia és az orvosi laboratóriumi diagnosztika. Szintén e rendeletben tették közzé a jövő évi központi gyakornoki és a rezidensi keretszámokat is. Eszerint a négy orvosegyetemi képzőhelyre összesen 179 központi gyakornoki helyet hirdettek. A háziorvostan és oktatói utánpótlás céljára - négy szakmában - meghirdetett központi gyakornoki keretlétszám a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában (DEOEC) 41 fő, a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) 38, a Semmelweis Egyetemen (SE) 61, a Szegedi Egyetem (SZTE) 39 fő. A rendelet szerint jövőre összesen 988 rezidensi keretszámot hirdettek; a DEOEC-en 242-t, a PTE-n 205, a SE-n 332 és Szegeden 209 helyet. Költségtérítéses képzésre összesen 1136 helyet hirdettek. A rendelet értelmében a keretszámok jövő év december 31-ig használhatók fel. MTI 2013. december 19., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

További szigorításokat tervez a kormány az egészségügyben – derül ki a MOK leveléből

MOK eLitMed

Olyan törvényjavaslatot küldött véleményezésre az államtitkárság a MOK-nak, amivel a szervezet szerint a kormányzat egyértelműen a dolgozók további nagymértékű terhelésével akarja biztosítani a kórházak működését, ezért a visszavonását követeli.

Egészségpolitika

„Az egészségügyi adatokkal való visszaélés bűncselekmény”

KUN J Viktória

Az egészségügyi adatok újabb szabályozását is tartalmazza a júniusban elfogadott salátatörvény. A változás az MI alkalmazását segíti, kérdés azonban, hogy a jövőben jobban kiszűrhetőek-e az emberi tényezők - például amiket az elmúlt hónapok politikai botrányainál láttunk.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: óvatosan a szurkolással!

LAPSZEMLE eLitMed

Focidrukkereket (is) veszélyeztető mentális stressz, halált hozó iparágak, munkafüggőség; a sokszínűség elfogadásának fontossága az egészségügyben. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.