Háromszoros erőszak
2013. NOVEMBER 12.
2013. NOVEMBER 12.
Szöveg nagyítása:
Megtriplázódott a fegyveres erőszak ábrázolása a hollywoodi filmekben 1985 óta egy amerikai tanulmány szerint. Többször jelent meg fegyveres erőszak a szülői felügyelettel 13 éven felüliek számára ajánlott produkciókban tavaly, mint a 17 éven felülieknek ajánlott filmekben. Az ötvenes évek óta a filmekben ábrázolt erőszakos cselekmények száma megduplázódott - állítja az American Academy of Pediatrics kiadványában publikált tanulmány. A kutatás vezetője, Daniel Romer kollégáival 1950 és 2012 között minden év harminc legnézettebb filmjét vizsgálta meg. Az utóbbi hat évtized 945 filmjében összesen csaknem 18 ezer erőszakos jelenet volt. Az 1985-öt követő évek 420 alkotásából 396-ban fordult elő erőszak, és 783 esetben fordult elő fegyverhasználat. Az Ohiói Állami Egyetem és a Pennsylvania Egyetem Annenberg Közpolitikai Központjának közös tanulmánya kiemelte, hogy "nagyon sok fegyveres erőszak látható" az utóbbi években vetített olyan, gyerekek által is látogatható produkciókban, mint A sötét lovag, a Transformers 3., az Amerika kapitány: Az első bosszúálló, a Bosszúállók, A csodálatos Pókember vagy az Elrabolva 2. A tanulmány szerzői figyelmeztettek: a szexuális tartalmú jelenek miatt gyakrabban kapnak a filmek magasabb korhatári besorolást, mint a fegyveres erőszak miatt. Romer azt javasolta, hogy az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) értékelje át besorolási rendszerét, hogy hatékonyabban védhessék meg a fiatal nézőket az erőszak látványától. A tudós szerint a fegyveres jelenetek miatt legalább 17 éven felüli besorolás járna. A korhatáros besoroláson minden produkció átesik, a figyelmeztetés azonban nem akadályozza a mozikat abban, hogy bárkit, akárhány éves is, beengedjenek egy filmre, ha jegye van - emlékeztetett a BBC News. https://www.bbc.co.uk/news/world-us-canada-24903214 MTI 2013. november 12., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Nem tartom etikusnak, hogy az egész világ egy sportoló biológiai tulajdonságait, egészségügyi adatait firtatja, és a sportolót a napi találgatások alapján bélyegzi meg – írja Sándor Judit bioetikus.
Korunk egyik nagy kihívása az antibiotikum-rezisztencia problémája. Az antibiotikumok túlhasználatát jellemzően úgy keretezik, mintha pusztán viselkedésváltozási kérdés lenne: a szereket felíró szakemberek és a páciensek tudásán, attitűdjén kellene változtatni. Ezt a megközelítést azonban meg kell haladnunk, ha érdemi választ akarunk adni a problémára – állítja egy, a BMJ Global Health szaklapban megjelent tanulmány.
Hírvilág
Egészségügyi ellátást, felvilágosító foglalkozásokat és menedéket nyújtó központ épülhet hátrányos helyzetű, veszélyeztetett nők számára a Richter támogatása révén Mali fővárosában, Bamakóban.
Idegtudományok
A melegedés nemcsak a sarki jeget olvasztja fel, de az emberi agyat is, mondja a nevét kereső új tudományág, a klimatológiai neuroepidemiológia. Vagy neuroklimatológia?
A WHO adatai szerint a nők körében az emlőrák a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés, 2022-ben világszerte 2,3 millió érintettet diagnosztizáltak és 670 000-en vesztették életüket.
Szégyen és mentális egészség. A szégyenérzékeny megközelítés előtörténete
O tempora, o mores!
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
Orvoslás és társadalom
Országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrés indul a prosztatarák ellen3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás