Hírvilág

Hamburger koleszterinszint-csökkentővel?

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az American Journal of Cardiology folyóiratban megjelent tanulmány szerint a koleszterinszint-csökkentő szerek a szívbetegségek tekintetében képesek ellensúlyozni a gyors éttermi ételek által okozott kárt. „A koleszterin-csökkentő szerek nem semlegesítik a sajtburgerek és sült krumplik minden egészségre káros hatását. A legjobb elkerülni a zsíros ételek fogyasztását. De úgy találtuk, hogy egy esetleges szívroham kockázatát ezek a szerek nagyjából ugyanolyan mértékben csökkentik, mint amilyen mértékben a gyors éttermi ételek növelik” –mondta a kutatás vezetője, Dr. Darrel Francis. Ugyanakkor Peter Weissberg, a British Heart Foundation orvosigazgatója szerint a koleszterinszint-csökkentők ugyan életbevágóan fontosak a szívbetegeknek és a komolyan veszélyeztetetteknek, de nem varázsszerek. Inkább szorgalmazni kellene, hogy az emberek egészséges étrendet kövessenek és rendszeresen mozogjanak. Dr.Franz Messerli szerint, aki két New York-i kórház magas vérnyomástól szenvedőket kezelő programjának vezetője, ha az éttermek az ételek mellé gyógyszereket adnának, hamis üzenetet közvetítenének hamburgerevők felé, ugyanis ez a hízelgő gesztus hamis biztonságérzetet keltene. A szerek ugyan kompenzálják a koleszterinbevitelt, de attól még ezek az ételek magas sótartalmúak, rostban szegények és nagyon sok kalóriát visz be velük a fogyasztó. Az egyik ilyen alacsony dózisú gyógyszer, a simvastatin, a legtöbb brit gyógyszertárban már recept nélkül kapható, míg mások, mint például a rosuvastatin és az atorvastatin – melyek mellesleg a legkeresettebb gyógyszerek a világon – csak receptre írhatók fel. Az Egyesült Államokban és Magyarországon minden ilyen gyógyszer vényköteles. „Habár az egészséges életmódot nem lehet helyettesíteni, ezek a gyógyszercsomagok alacsony áron elérhető védelmet biztosítanak a negatív hatásokkal szemben” – állította Francis, akinek kutatócsapata nem áll kapcsolatban sem étteremlánccal, sem gyógyszergyártó céggel. Kutatásukat korábbi tanulmányok eredményeire alapozták, amelyek azt taglalták, hogy egy embernél a szívroham kockázata mennyire növekszik meg a napi zsírbevitellel. Ezt pedig összevetették hét korábbi vizsgálat eredményével, amely a koleszterinszint-csökkentők hatását vizsgálta. „Miért ne lehetne a kockázatot csökkentő gyógyszereket ugyanúgy ingyen biztosítani, mint az egészségtelen sót vagy ketchupot? ” - fejtette ki Francis a cikkben. „Egy adag ilyen gyógyszer nem kerülne sokkal többe, mint egy kis adag ketchup.” Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Nem tükörkép hasonmások Az ikrek világa

FAZEKAS Erzsébet

Az iker-testvérek számát 125 millióra becsülik a világon. Statisztikák szerint minden 333 szülésre esik egy olyan, amikor egy terhesség után két baba jön világra.

Klinikum

A szérum D-vitamin-koncentrációja és a dementiakockázat közötti összefüggés 2-es típusú cukorbetegeknél

Néhány év óta csökken a cukorbetegek vascularis mortalitása és nő körükben a dementia miatti halálozás. Az általános populációban a jó D-vitamin-státusz csökkenti a dementia kockázatát, de igaz-e ez a diabetesesek körében is?

Egészségpolitika

Május a vérnyomásmérés hónapja

Míg eddig egyetlen napot, május 17-ét, most már egy egész hónapot szentelnek a szakemberek arra, hogy felhívják a figyelmet a magasvérnyomás-betegségfelismerésére és helyes kezelésének fontosságára. Hazánkban becslések szerint 3,5 millió embert érint, akik közül egymillióan nem is tudnak róla, míg a fennmaradó 2,5 milliónak jó, ha a fele kap megfelelő kezelést. Dr. Járai Zoltán c. egyetemi tanár, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke beszélt nemcsak a rendszeres önvizsgálat, de a valóban hatékony kezelés fontosságáról.

PharmaPraxis

A gyógyszerészi gondozás a magas vérnyomás kezelésében

A szemlézett vizsgálatban a gyógyszerészi kezelés hosszútávon is hatékonynak bizonyult a vérnyomás és az összkoleszterinszint kontroll alatt tartásában. A gyógyszerészi kezelés előtti időszakban például a páciensek 54,4%-ának volt kielégítő a szisztolés vérnyomása, a kezelés utáni időszakban pedig a 93.0%-ának.

Hírvilág

Szívbarát séták Veresegyházon

Négy év alatt több tucat ember életét menthették meg az „Út az Egészséghez” elnevezésű program eddigi túraösvényei, amelyeknek legújabb állomását Veresegyházon adták át.