Hallucinogén szerek csökkentik a szorongást
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A hallucinogén, illegális szerként számon tartott varázsgomba hatékony lehet a szorongás kezelésében.
Egy kaliforniai tanulmány előzetes bizonyítékként szolgál arra, hogy a psilocybin nevű összetevő csökkentheti a szorongást, és fokozza a kedélyállapotukat, káros mellékhatás nélkül.
"A kezelésnek nem voltak sem pszichológiai, sem élettani mellékhatásai, viszont nem mutattak szorongásos reakciót" - nyilatkozott Dr. Charles Grob, a tanulmány vezetője, a Harbor-UCLA Medical Center és a los angelesi Biomedical Kutatóintézet munkatársa.
A kutatók elmondása szerint az elmúlt 35 évben ez volt az első eset, hogy hallucinogén anyagok pszichiátriai terápiás hatását vizsgálták haldokló betegeken.Grob elmondta, a vizsgálathoz mindössze egy tucatnyi pácienst kérdeztek meg, akik ráadásul elég csekély adagot kaptak a szerből. "Mi most egyfajta nagyon-nagyon óvatos, figyelmes kísérletezést végzünk, próbálunk nyitni afelé a régi-régi kutatási modell felé, amire ’rázárták az ajtót’ évszázadokkal ezelőtt." – nyilatkozta a szakértő.
A kutatásról az Archives of General Psychiatry nevű szaklap ír bővebben.
Hallucinogén anyagok kutatása
Az 1950-es és 70-es években több, a hallucinogén anyagokkal kapcsolatos kutatást végeztek, melyek akkor ígéretes eredményeket mutattak, meséli Grob. Ám ezeknek véget vetettek, miután a "gomba" szórakozási eszközként terjedt el, és a kábítószerrel való visszaélések megsokszorozódtak, beleértve azokat a fogyasztókat is, akik pszichológiai zavarokat tapasztaltak magukon.
Ennek eredményeképpen a jelenség már tömeges egészségügyi problémaként volt érzékelhető, ami a 60-as évekre olyan méreteket öltött, hogy társadalmi szinten valószínűleg már túl nehéz volt kezelni - mondja Grob.
A múlt század végén a kutatók újra elkezdték vizsgálni, hogy milyen jótékony pszichológiai hatásai vannak a hallucinogén anyagoknak, mondja Grob. Az új tanulmányt 12 résztvevővel végezték: 36 és 58 év közöttiek voltak, mindegyikük a rák előrehaladott stádiumában. Két hatórás kezelésen vettek részt, melyek közt néhány hét telt el.
Az első kezelésen a betegek psilocybint kaptak, melynek hatása nagyban hasonlít az LSD által kiváltottakra. A második kezelésen placebót, niacint adtak nekik, melynek csak gyenge a hatása a szervezetre (mint a kipirultság), de a személy lelkiállapotában nem idéz elő változást. Miután beadták nekik a drogot és a placebót is, az alanyok lepihentek és néhány órán keresztül csak zenét hallgattak, ezalatt szemfedőt viseltek.
Később ki kellett értékelniük a magukon tapasztalt változásokat. Az elkövetkező hat hónapban több interjút is készítettek velük. Azok, akik psilocybint kaptak, arról számoltak be, hogy a kezelést követő hat hónapban szorongásuk általánosságban csökkent, a legnagyobb csökkenés pedig egy, és három hónappal később volt tapasztalható. Hat hónap elteltével a depressziójuk is jelentősen csökkent. Saját bevallásuk szerint az alanyok érzelmi javulásához a drog is hozzájárult, mondta Grob.
Korábbi, hallucinogénekkel kapcsolatos kutatások során sokkal magasabb dózisban használták a psilocybint, s a kutatók úgy vélik, nagyobb dózis esetében a szorongásra kifejtett hatása is jobban megmutatkozik.
A New York-i és a Johns Hopkins Egyetem két másik tanulmányt is végzett a hallucinogének szorongáscsökkentő képességeivel kapcsolatban, melyekbe szintén rákos pácienseket vontak be. Esetükben a kutatóknak engedélyezték a drogok némileg magasabb dózisban történő alkalmazását. Grob a pontosabb eredmények reményében tele van várakozással.
A kaliforniai kutatást Heffter Kutatóintézet, a Betsy Gordon Alapítvány és a Nathan Cummings Alapítvány támogatta.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok: MDMA-val a traumák ellen
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Klinikum
A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.
Ember és környezet
Régóta vita tárgya, hogy van-e érdemi különbség a konvencionális (nagyüzemi, kémiailag intenzív mezőgazdaság útján előállított) és a biogazdálkodásból származó termények beltartalmi értékében.
Ember és környezet
Az antibiotikum-rezisztenciát gyakran keretezik az „Egy Egészség koncepción” keresztül – azaz olyan problémaként, amely az ember, más állatok és a környezet egészségének az egységével kapcsolatos.
Mi a vásárlók véleménye az OTC-szerek hatékonyságáról és biztonságosságáról?
Cardiorenalis-metabolikus szemlélet az orvoslásban – gondolatok, tudnivalók az új ajánlások nyomán az SGLT-2-gátlókkal és GLP-1-receptor-agonistákkal kapcsolatban
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás