Hírvilág

Hallgatók a tandíj és a felvételi vizsgák ellen

2013. FEBRUÁR 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

- Szolidaritását nyilvánította ki az osztrák felsőoktatási hallgatók egyesülete (ÖH) a Budapesten teremfoglalással tiltakozó hallgatók mellett. Az ÖH Bécsben kiadott közleményében úgy foglalt állást, hogy a problémák, amelyeket a budapesti tüntetők felvetnek, nem csak Magyarországra érvényesek. "A magyarországi tiltakozások a férőhelyek erőteljes leépítése, a felsőoktatási intézmények pénzügyi kiéheztetése és az ellen irányulnak, hogy mindezek következtében az elit képzési helyeivé válnak az egyetemek" - fogalmaztak a közleményben. Mindezek az ÖH szerint olyan problémák, amelyek legkésőbb 2009-ben Ausztriában is megjelentek. A hallgatói szerződések tervét a mozgásszabadság erőteljes korlátozásának tartja az osztrák hallgatói szervezet, hozzátéve, hogy hasonló ötletek Ausztriában is felmerültek, például az orvosképzésre vonatkozóan. Az oktatáspolitika útja Ausztriában, Magyarországon és mindenütt másutt nem lehet más, mint az oktatáshoz való hozzáférés biztosítása - vélekedett az ÖH. A Hallgatói Hálózat (HaHa) aktivistái hétfőn határoztak úgy, hogy "blokád" alá vonják az ELTE Múzeum körúti campusának egyik termét, és addig ott maradnak, amíg a kormányzat nem teljesíti követeléseiket. A diákok a kormány felsőoktatási intézkedései ellen tiltakoznak, a többi közt a forráskivonásokat, valamint a hallgatói szerződéseket kifogásolják. Az osztrák fővárosban 2009 őszén hallgatók két hónapig elfoglalva tartották a Bécsi Egyetem nagy előadótermét. A spontán kezdődött tiltakozó megmozdulás több ezer fős tüntetésekkel társult. A hallgatók a tandíj és a felvételi vizsgák újbóli bevezetése ellen tüntettek, és több forrást követeltek a felsőoktatás számára. MTI 2013. február 13., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei