Hírvilág

Gustav Klimt és Marc Chagall kalapács alatt

2015. OKTÓBER 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

Értékes műkincsek, köztük Gustav Klimt és Marc Chagall egy-egy művének elárverezésével enyhítene Velence nemrég hivatalba lépett polgármestere, Luigi Brugnaro az észak-olaszországi város súlyos pénzügyi helyzetén - írta pénteki számában az Il Sole 24 Ore című olasz lap. Az alkotásokat 400 millió eurós (124 milliárd forint) induló áron bocsátanák árverésre, ebből egyedül Gustav Klimt egyik fő műve, a Judit 2 (Salome) című, 1909-ben elkészült és jelenleg a Cá Pesaro galériában látható festménye 70 millió eurót (22 milliárd forintot) ér. A polgármester tanácsadói szerint az árverésre szánt munkáknak nincs kapcsolata Velence művészeihez és kulturális történetéhez. "Értelmetlen úgy tenni, mintha Olaszország államadóssága nem létezne. Ha le tudjuk faragni ... akkor hatalmas terhet vennénk le a gyermekeink jövőjéről. Ezért Velence felkészült egy olyan gyakorlat bevezetésére, amelyet más városok is követhetnek" - jelentette ki a korábban üzletemberként dolgozó polgármester, aki a művészeti alkotások eladása mellett más, régebben is felmerült, ám soha meg nem valósult megoldásokat is fontolóra vett. Egy ötlet szerint például jegyet kellene vennie a turistáknak a Szent Márk térre és a Rialto városrészre való belépéshez. "Nem a turisták megadóztatásával akarom túlélni mindezt, ez nem az én stílusom. De egy miénkhez mérhetően egyedülálló város nem tud ekkora problémával egyedül megbirkózni" - hangsúlyozta Luigi Brugnaro. Velence az elmúlt években adta el a Ca' Corner della Regina palotát a Prada divatháznak, míg a Benetton engedélyt kapott a Fontego dei Tedeschi palota bevásárlóközponttá alakítására. A polgármester szerint a drámai pénzügyi helyzet miatt az is elképzelhető, hogy Velence a jövőben a városi óvodákat sem fogja tudni finanszírozni. Luigi Brugnaro az elkövetkező napokban tárgyal Velence helyzetéről az olasz kormánnyal, a városnak legalább további 40 millió euróra (12 milliárd forint) van szüksége a történelmi épületek fenntartásához és a csatornák takarításához. https://www.italy24.ilsole24ore.com/art/markets/2015-10-07/venezia-134716.php?uuid=ACIXjkBB Forrás: MTI 2015. október 9., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.