Az alsó-ausztriai Tullnban született. Zárkózott, félénk fiú volt. 1905-ben apja meghalt, s ez a legfontosabb érzelmi kapcsolattól fosztotta meg a fiút, anyjával ugyanis soha nem volt igazán jó viszonyban. Maga vallotta, hogy a halálélmény erősen hatott művésszé válására, a halál egyik központi témájává vált. Apja halála után nagybátyja, Leopold Czihaczec gyámsága alá került. Nagybátyja csalódottan vette tudomásul Egon érdektelenségét az akadémiai tárgyak iránt, de ezzel egy időben felismerte a fiú festői zsenialitását. Az ő támogatásával jelentkezett 1906-ban - még csak 16 évesen - a Kunstgewerbeschuléba, majd egy év múlva az Akademie der Bildenden Künste hallgatója lett (mindkettő Bécsben van). Az akadémián meg kellett szoknia a hagyományos, szigorú oktatást, amely elsősorban az antik művészet, a klasszikus beállításokban lévő modellek és a ruházat tanulmányozását ölelte fel. Mindez nem sok hatással volt rá, ugyanakkor Gustav Klimt és a szecesszió sokkal nagyobb benyomást tett rá, amely néhány kisebb munkáján kifejezésre is jutott. Tizenkilenc évesen már a nagyokkal állított ki (Paul Gauguin, Pierre Bonnard, Henri Matisse, Vincent van Gogh, Edvard Munch, Oskar Kokoschka). 1909-től ábrázolásmódja mindinkább elszakadt Gustav Klimt tiszta vonalharmóniájától, s kialakult saját rajzstílusa. Schiele csak természet után rajzolt. Igazából kontúrrajzokat készített, melyeket a színnel tett plasztikusabbá. A színezés mindig modell nélkül történt, emlékezetből. Az akadémikus látásmóddal ellentétben, olyan látószögeket és nézeteket talált ki, amelyek az alakokat kompozícióbeli helyzetük tekintetében kifacsartnak, görcsösnek és deformáltnak láttatják. Mindenekelőtt a mimikában és gesztusban megnyilvánuló kifejezés érdekelte. „Schiele kifejezésmódjának közvetlensége leginkább akvarelljein érhető tetten. Ennek oka kimagasló rajztehetsége, az erőteljes vonalak, amelyek könnyedén vibrálnak, gyakorta szögletesek, hol vékonyak, hol vastagok, aztán lendületesen újból kiterebélyesednek. Mindez tökéletesen harmonikus kompozíciókban ölt végső formát, minden torzításra irányuló törekvés ellenére. Ezek biztosítják Schiele kifejezőerejét és tükrözik belső, pszichés állapotát. A színhasználat önkényes, gyakran harsány és természetellenes, az alakok formája és kifejezőereje a foltfestészet világát idézi. Schiele markáns fellépésével a szecesszió »szép látszata« ellen tiltakozott, s különös expresszionista formavilágában saját valóságát kívánta ábrázolni. Provokatív felkiáltásaiban sikerült a mély tartalmat merőben új formában kifejezésre juttatnia.” (Elisabeth Leopold) Művei az akkori dekadens hangulatot tükrözik, portréi a freudi tételek igazolására születtek. Expresszionista stílusával groteszkséget, nyugtalanságot, erotikát fejez ki festményein, rajzain. Aktjaival sokkolta és megbotránkoztatta a közönséget. Ilyen témájú képei miatt el is ítélték, majd 24 napra börtönbe zárták. A legtöbb önarcképet - összesen 170-et - ő készítette a művészettörténetben. Közülük rengeteg az önakt. A bécsi expresszionizmusra jellemző módon modelljei lelki világát is megpróbálta megjeleníteni a vásznon, gyakran saját személyiségét vetítette ki modelljeinek ábrázolásában. Életének 28 éve alatt több mint 2800 alkotást (rajzot, festményt) hozott létre. Városok, tájak, félaktok, aktok, portrék nőkről, férfiakról, kislányokról, magáról. A festő felesége ülve (1918) című festmény volt az első alkotása, amelyet egy múzeum vásárolt meg, mégpedig közvetlenül tőle. Később ez lett a Belvedere – akkori nevén Állami Múzeum – Schiele-gyűjteményének első darabja. Schiele verseket is írt, költeményei olyanok, mint a festményei. Egon Schiele: Önarckép Önnön magamé vagyok meg azoké, akik megkapják mindenemet, mert mámorosan sóvárogják velem a szabadságot, és mindenkié, mert mindenkit egyformán szeretek - szeretek. Legelőkelőbb vagyok az előkelők között, és legviszonzóbb a viszonzók között. Ember vagyok, szeretem a halált, és szeretem az életet. Fordította Kurdi Imre 1910-ben megfestette a Halott anyát méhében az élő gyermekkel. Nyolc évvel később, hat hónapos terhesen, spanyolnáthában meghalt a felesége, majd ő is, három napra rá. Utolsó jelentős festménye a Családi portré (1918) egy számára soha meg nem adatott harmonikus családot ábrázol, de arckifejezésük szomorúságot, tragédiát vetít előre. Néhány hónappal korábban, pályája magaslatán, ereje teljében, mauzóluemot tervezett magának: egyfajta templom-múzeumot művészetének, önkiállítást halála utánra. Alles ist Leben Tot, azaz "minden élő halott', írta egyik korábbi versében, és akkor még nem tudta, hogy ez a soha meg nem épülő múzeum lesz keserű gondolatának legszemléletesebb példája. Nagy Zsuzsanna eLitMed.hu 2015.június 8.