Hírvilág

Genetikai alapú technológia

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Létezik egy, az őssejteket szabályozó visszacsatolási hurok. A felfedezés új utakat nyithat meg az őssejtkutatás területén, mely számos új kezelési eljárás kifejlesztéséhez vezethet - írják dr. Carolyn de Graaf, Doug Hilton professzor és Warren Alexander professzor az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia november 29-i összefoglalójában megjelent tanulmányukban. Az eddigi elméletek a vérképzést inkább külső tényezők szabályozó hatásának számlájára írták, azonban a szóban forgó vizsgálat megállapította, hogy az érett sejtek visszafelé, az őssejtek felé kommunikálnak, és befolyásolják azok génkifejeződését, ezen keresztül pedig működését. A munkacsoport eredetileg a Myb nevezetű gátló hatású szabályozó faktor elvesztésének szerepét vizsgálta, mely állatkísérletes modellben nagymennyiségű vérlemezke képződéséhez vezetett. Megállapították, hogy a gátló hatás elvesztése az őssejtek jelátviteli útjának változásán keresztül valósul meg. Az őssejtek normál esetben raktározó szerepet játszanak, azonban a fent vázolt esetben folyamatosan ciklusba kerülnek, ezáltal mind újabb érett sejteket hoznak létre – egészen addig, míg kimerülnek a raktárak. A kutatók olyan genetikai alapú technológiát fejlesztettek ki, amivel azonosítani lehet az őssejtek ilyenfajta jelátviteli zavarát, mely a jövőben hozzájárulhat diagnózis felállításához, és a sikeres kezeléshez. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Az őssejtekről

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Hírvilág

Karikó Katalin és a végjátékot megváltoztató mRNS-oltás

A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.

PharmaPraxis

A ChatGPT a gyógyszertári gyakorlatban

Keresztmetszeti vizsgálat a patikusok percepciójáról, praxisáról és véleményéről: a Journal of Pharmaceutical Policy and Practice tanulmányának célja az volt, hogy kiderítse, mennyit tudnak a jordániai közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek a ChatGPT-ről, és hogyan használják azt munkájukban.

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.

Klinikum

Legújabb eredmények az epilepszia kapcsán

A 2023-as év végéhez közeledve a The Lancet Neurology több közleményt jelentetett meg, melyben az egyes neurológiai megbetegedéseket érintő, az idei évben közölt fejleményeket foglalják össze. Az alábbiakban az epilepsziával kapcsolatos legújabb eredményeket mutatjuk be.