Hírvilág

Fertőtlenítés árvíz után

2013. JÚNIUS 11.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az árvíz levonulása után fontos az alapos takarítás és fertőtlenítés, amellyel elkerülhető egy járvány kialakulása - mondta el sajtótájékoztatóján Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos hétfőn Budapesten. Hangsúlyozta: ahová most ér az ár, ott a legfontosabb a befogadóhelyek mennyisége és minősége, ezeket a Duna Budapest alatti szakaszain ellenőrzik. Az orvosi ellátásra, felügyeletre szoruló embereknek tudniuk kell, hogy hol kaphatnak ellátást – tette hozzá. Paller Judit azt kérte, hogy aki esetleg járványveszélyt tapasztal, valamilyen hasmenéses, hányásos tüneteket észlel magán, azonnal forduljon parancsnokához, illetve orvoshoz, és ne menjen semmilyen közösségbe. Az árvízi területeken fertőzésveszély van, de eddig nem történt ilyen megbetegedés, így egyelőre nincs szükség megelőző védőoltásokra sem. A megbízott tiszti főorvos fontosnak nevezte a megfelelő fertőtlenítést, és felhívta a figyelmet arra is, hogy az ár elvonulta után összegyűjtött hulladék veszélyes anyagnak minősül, így azt ennek megfelelően kell kezelni. Ezen tudnivalókról a tisztiorvosi hivatal és a védelmi szervek internetes oldalain útmutatót is közzétesznek. Tarnai Richárd kormánymegbízott, a Pest megyei védelmi bizottság elnöke a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a megye déli területein is időben megépítették és megerősítették a védműveket. Mint elmondta: hétfő délelőttig 4 millió homokzsákkal erősítették meg a gátakat a megyében. Az otthonukat elhagyni kényszerülők száma a vasárnapi 597-ről 817-re emelkedett. Ez nem kitelepítés, hiszen önként távoztak, három embert kellett rendőri erővel korábban Nagymarosról kitelepíteni – tette hozzá. A fővárosi helyzetről Pesti Imre kormánymegbízott, a fővárosi védelmi bizottság elnöke elmondta, hogy ütemes apadásra számítanak, és szerdára várják, hogy 8 méter alá csökkenjen a vízszint. Hozzátette: kisebb árvízi jelenségek vannak, de ezeket azonnal kezelni tudják, így jelenleg sehol sincs komoly gond. Pesti Imre hangsúlyozta: a közműrendszerek és a csatornák bírják a nyomást, ahol szükséges, ott a csatornák vizét közvetlenül a Dunába szivattyúzzák. MTI 2013. június 10., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Hírvilág

Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat is

A krónikus vesebetegség világszerte, mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10%-át. Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabeteses felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved. A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.

Hírvilág

Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat is

A krónikus vesebetegség világszerte mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10%-át. Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabeteses felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved. A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.

Klinikum

A taurin szerepe a kardiovaszkuláris egészségben

SZEMLE eLitMed

A latin bika szó után elnevezett taurin természetes aminosav, ami étrendkiegészítőként hatékony a vérnyomás-szabályozáson kívül a szívelégtelenség kezelésében, a neuroprotekcióban és szenolitikumként is.

Járványügy

Megfigyelt/várt-arány és negatív szövődmények Covid után

SZEMLE eLitMed

Két nagy vizsgálat eredménye látott napvilágot az elmúlt hetekben a Covid-ellenes oltások kívánatos és nemkívánatos mellékhatásaival kapcsolatban. A Vaccine tanulmánya 99 millió beoltott személy, míg a Heart cikke 10 millió beoltott és ugyanannyi nem beoltott, megbetegedett személy adatain alapul.