Magyarországon az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet látja el a legtöbb rehabilitációra szoruló súlyosan sérült beteget, s ezen kívül még létre kellene hozni néhány centrumot, ahol koncentráltan történne az ellátás. Meg kellene teremteni a legsúlyosabban sérült emberek rehabilitációs lehetőségeit. A rehabilitáltak egy részét nem fekvő-, hanem járóbetegként kellene kezelni, kistérségi központokban. Ott ugyanannyi rehabilitációs szakemberre lenne szükség, mint a fekvőbeteg osztályokon, de nem kellene szállást biztosítani a betegeknek – mondta dr. Kullmann Lajos a szakmai kollégium rehabilitáció tagozatvezetője. - Hogyan látja szakmája jelenlegi helyzetét? A rehabilitáció interdiszciplináris team munkán alapul, melyben ápoló, orvos, gyógytornász, pszichológus, foglalkoztató terapeuta, ergoterapeuta, szociális munkás, ortopédiai műszerész és konduktor is részt vesz. Továbbá különféle részterületekre specializálódott gyógypedagógus, mint szomatopedagógus, pszichopedagógus, zeneterapeuta vagy például dietetikus – mondta dr. Kullmann Lajos az ELTE Gyógypedagógiai Kar professzora. A team munkát befolyásolja, hogy a fekvőbeteg ágyak egyötöde rehabilitációs ágy, ha a pszichiátriát is beleszámoljuk. Ehhez nincs elegendő személyzet. Ezt a sok ágyat nem is tartjuk szükségesnek, ugyanis csak egy része valódi rehabilitációs ágy, a többi a krónikus ellátásé. Ez nem segíti a szakma presztízsét, nem tudják a rászorulók, hogy megfelelő helyre kerültek-e. - Melyek a legfontosabb megoldandó feladatok? A kollégium kidolgozta a különböző rehabilitációs szakmai programokat és feltételrendszerüket: hogyan kell felmérni a szükségleteket, milyen beavatkozási lehetőségek vannak? A minimumfeltételek kidolgozása strukturálisan történt, érintette a személyi és tárgyi feltételeket és részben a rehabilitáció folyamatát. Kevés az országban a rehabilitációhoz szükséges szakember, mint például pszichológus, logopédus, ergoterapeuta. Egyedül a gyógytornászok létszáma megfelelő, de finanszírozási okokból gyakran nem tudják a kórházi osztályokon foglalkoztatni őket. Faramuci a helyzet. A minimumfeltételek a rehabilitáció területére írják elő a legkevesebb ápolót, pedig például az intenzív osztályról kikerülő súlyos idegrendszeri sérültek ápolása, rehabilitációja, illetve az önellátás tanítása sok időt, ezért sok embert igényel. Továbbá nem ideális a rehabilitációs osztályok elhelyezése egyes kórházakban. Általános, hogy kicsi területen helyezkednek el, pedig ahhoz, hogy a mozgássérüléssel élők közlekedjenek mankókkal, járókeretekkel, kerekesszékkel, megfelelő méretű hely kellene. Az ország rehabilitációs osztályokkal való lefedettsége változó, egyes megyékben a korábbi szakmai kollégium által javasolt ágyaknál több van, máshol kevesebb, így például kevés van egyes régiókban a szubspecialitások esetében, mint a kardiológia, pulmonológia. A most kiírt TÁMOP pályázat javíthatja a helyzetet. Fejleszteni kell a szakmai protokollokat, részletesen kidolgozni az irányelveket. Emellett javítani kell a képzést, minden egyetemen rehabilitációs tanszéket létrehozni. Utóbbit is támogathatja a TÁMOP pályázat. - Milyen javaslatai vannak a Semmelweis Tervhez? Ki kellene dolgozni az orvosok és egészségügyi szakdolgozók életpálya modelljét, hogy itthon akarjanak érvényesülni, ne külföldön. - Hogyan tervezi a munkát a tagozat és a tanács tagjaival? Igazi team-munkaként. A kormányzat, mint megrendelő terveinek megvalósulását segítse szakmai tanácsaival a két testület. - Beszélne szakmai életútja legfontosabb eseményeiről? 1965-ben végeztem a Semmelweis Egyetemen, majd 4 évig demonstrátorként dolgoztam a Szövet-és Fejlődéstani Intézetben. Onnan az Ortopédiai Klinikára kerültem, majd egy évig Hollandiában dolgoztam, ahol megismerkedtem a rehabilitáció gyakorlatával. 1973-tól az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben új feladatként az amputált emberek rehabilitációjában vettem részt. Majd a továbbképzésért, az oktatásért és kutatómunkáért felelős főigazgatóhelyettes lettem. 1991-ben lettem az intézet főigazgatója. 1976 óta tanítok gyógypedagógusokat, jelenleg az ELTE Gyógypedagógiai Karán. 1978-ban vált lehetővé a rehabilitációs szakorvosképzés, akkor alakult a szakmai kollégium is, melynek majdnem mindig tagja voltam. A szakmai munka mellett több nemzetközi szervezetben is dolgoztam, pl. a WHO időszakos tanácsadója voltam. Az International Jornal of Rehabilitation Research társszerkesztője vagyok - Családjáról, hobbijáról kérdezem… Feleségem osztályvezető főorvos az Országos Korányi és TBC Pulmonológiai Intézetben. Két fiunk van, egyikük orvosként dolgozik Párizsban 3 éve, másikuk közgazdász, a hátrányos helyzetű kistérségek támogatásával foglalkozik. Hobbim a kertészkedés, a kirándulás, a zenehallgatás. Saját kerünkben szívesen kertészkedek és ha van rá lehetőségünk, kirándulunk. 2011. 06. 08. eLitMed; Császi Erzsébet Kapcsolódó anyagok: Ideggyógyászati Szemle - 2002;55(1-2) A rehabilitáció korszerű szemlélete

LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2011;21(02) Fogyatékos személyek elégedettsége az egészségügyi és szociális ellátással - nemzetközi fejlesztésű kérdőív

LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2007;17(2) Az idős emberek életminőségének és idősödéssel kapcsolatos attitűdjeinek vizsgálata

Ideggyógyászati Szemle - 2011;64(1-2)A neurológiai alapbetegség miatt fogyatékossá vált emberek rehabilitációjának szervezése Magyarországon

Kútba zárva vagy stigamizáltan

LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2003;13(1) A stroke-betegek ápolásának és rehabilitációjának egységes ápolási irányelvei

Ca&Csont - 2003;6(3) Ajánlás az osteoporosis prevenciójára, az osteoporosisos beteg rehabilitációjára

LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2003;13(8) A kardiológiai rehabilitáció aktuális kérdései

Ca&Csont - 2004;7(3) Ajánlás az osteoporosis prevenciójára, az osteoporosisos beteg rehabilitációjára

LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2006;16(1klsz)Rehabilitáció akut coronariaszindróma után

LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2007;17(3) Egészségtanulás és rehabilitáció