Hírvilág

Erősíteni a nők politikai jelenlétét

2013. NOVEMBER 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Együtt-PM a nők társadalmi jelenlétének erősítéséért 30 százalékos női kvótát kíván bevezetni a jövőben az Országgyűlésben - mondta Szelényi Zsuzsanna a párt vasárnapi, Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján. Ennek érdekében, egy erre a célra létrehozott honlapon nyilatkoztatni kívánják a 2014-es választás valamennyi jelöltjét arról, hogy mi a véleménye a női kvótáról, majd az eredményeket nyilvánosságra hozzák - közölte a párt elnökségének tagja. Mindennek alapján a következő Országgyűlés feladatául jelölnék ki a női kvóta bevezetését - tette hozzá a politikus. Szelényi Zsuzsanna elmondta: Magyarországon a népesség felét kitevő nők aránya a politikában mindössze 9 százalék és a vállalatvezetők között is csupán 5 százaléknyi a nő. Ez is okozza, hogy a nemzetközi felmérések szerint, a nők esélyegyenlőségét tekintve Magyarország csupán a 87. helyen áll az országok rangsorában. Szelényi Zsuzsanna szerint a nemzetközi tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy hatékonyabban, kevesebb korrupcióval működnek azok a szervezetek, amelyek vezetését legalább egyharmadnyi arányban nők látják el. Hozzátette, nem hívei ugyan az adminisztratív eszközöknek, ám mégis szükségesnek tartják a kvóta bevezetését, mert az Országgyűlésben ezen a területen az elmúlt 20 évben nemhogy javult, hanem folyamatosan romlott a helyzet. Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke azt hangsúlyozta: nem azért kell több nő a közéletbe, hogy ők jobban érezzék magukat, hanem azért, hogy javuljon a társadalom általános közérzete. Szerinte, ha a nők egyaránt ki tudják teljesíteni az életüket a munka és a gyermeknevelés területén, akkor ez jótékonyan fog hatni a gyermekvállalásra, vagyis az ország demográfiai folyamataira is. Éppen ennek érdekében fogalmazott meg programot az Együtt-PM a női esélyegyenlőség javítására, amelyet a következő napokban mutatnak be. Ebben egyebek között javaslatokat tesznek a gyermekvállalás támogatásának növelésére, a kisgyerekes anyák munkába állásának segítésére, a családon belüli erőszak, az abortuszok, a prostitúció visszaszorítására. A többi között, a GYES és a GYED ideje alatt a nők ingyen vehetnének részt a felsőoktatásban, illetve a családtámogatásokat a jövőben az infláció és a gazdasági növekedés tükrében automatikusan emelnék. Továbbá jelentősen bővítenék a bölcsődei és óvodai férőhelyeket. Szükségesnek tartják, hogy a nőt a szülés előtt foglalkoztató munkaadónak legyen részmunkaidős foglalkoztatási kötelezettsége abban az esetben, ha a kisgyermekes anya vissza akar menni dolgozni, illetve újra törvényjavaslatot nyújtottak be annak érdekében, hogy a családon belüli erőszak esete ne magán, hanem közvádas legyen. MTI 2013. november 10., vasárnap 13:07

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.