Hírvilág

Eredmények Alzheimer-kórban

2014. OKTÓBER 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

Amerikai kutatóknak először sikerült visszafordítaniuk az Alzheimer-kórral összefüggésben lévő memóriaromlás folyamatát. A kisméretű kutatás során a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem, az Alzheimer-kórral foglalkozó Mary S. Easton Center és az öregedéskutatással foglalkozó Buck Institute szakemberei személyre szabott programot alkalmaztak Alzheimer-kórban, amnesztikus típusú enyhe kognitív zavarban vagy szubjektív kognitív zavarban szenvedő betegeknél, akik közül tízből kilencnél a kedvező eredmények a terápia kezdete után 3-6 hónappal jelentkeztek. Egy betegnél, aki előrehaladott Alzheimer-kóros volt, nem mutatkozott javulás. Az a hat résztvevő, aki a tanulmányhoz való csatlakozásuk idején nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudta ellátni munkáját, mind vissza tudott térni az állásába, vagy javult a munkája. Az eredmények tartósnak bizonyultak, van olyan páciens, akit két és fél éve követnek nyomon - írták a kutatók az Aging című tudományos szaklapban. A program része volt az átfogó étrendváltozás, az agy stimulációja, a testmozgás, az alvás optimalizálása, bizonyos gyógyszerek és vitaminok alkalmazása, valamint számos további lépés, amelyek befolyásolják az agy kémiáját. A kutatást vezető Dale Bredesen nagyon bátorítónak nevezte az előzetes eredményeket, de hangsúlyozta, hogy kiterjedtebb klinikai vizsgálatokra van szükség. A tudósok annak alapján szabták személyre a terápiát, hogy mennyire működött jól az adott páciens agya. Dale Bredesen példaként egy olyan beteg kezelését ismertette, aki megerőltető munkát végez, betegsége miatt azonban már elfelejtette a hazavezető utat, és más gondok is voltak a memóriájával. Az ő étrendjéből kiiktattak minden egyszerű szénhidrátot - ami kilenc kilogrammos fogyást eredményezett -, a glutént és a feldolgozott ételeket, növelték viszont a zöldségek, a gyümölcsök és a vadon élő halak arányát. Rendszeressé tették számára a jógát és a meditációt, hogy csökkentsék a stresszt. Minden este melatonint, az alvási ciklust irányító hormont adtak neki, az alvás hosszát napi négy-öt óráról hét-nyolc órára növelték. Minden nap metilkobalamin formában B12 vitamint, D13 vitamint, halolajat és koenzim-Q10-et szedettek vele, és javították szájhigiéniáját elektromos fogkefe és elektromos fogselyem használatával. Folytatták a hormonpótló terápiát, amely előzőleg félbeszakadt. A vacsora és a reggeli között legalább 12 órának, a vacsora és a lefekvés között pedig minimum három órának kellett eltelnie. A terápia része volt a legkevesebb 30 perces testmozgás heti négy-hat alkalommal. https://www.newsmaxhealth.com/Health-News/memory-loss-reversed-alzheimer/2014/10/01/id/598030/ https://www.biosciencetechnology.com/news/2014/10/memory-loss-associated-alzheimers-reversed-first-time MTI 2014. október 2., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.

Klinikum

Másképp működik az infantilis agy

A csecsemőkori amnézia rejtélye azt sugallja, hogy a fejlődő agyban másképp működik a memória. Bármennyire is valóságosnak tűnnek, becsben őrzött legkorábbi emlékeink valószínűleg fényképek láttán vagy a szüleink elmesélése alapján alakultak ki, írja a Science folyóirat.

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.

Klinikum

Legújabb eredmények az epilepszia kapcsán

A 2023-as év végéhez közeledve a The Lancet Neurology több közleményt jelentetett meg, melyben az egyes neurológiai megbetegedéseket érintő, az idei évben közölt fejleményeket foglalják össze. Az alábbiakban az epilepsziával kapcsolatos legújabb eredményeket mutatjuk be.

Egészségpolitika

Mit tettek, tesznek és tehetnek a betegszervezetek a nemzet jobb egészségéért?

Budapest, 2023. szeptember 21. – 10 éve alakult meg a magyar betegszervezetek ernyőszervezete, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége. A tízéves jubileumi konferencián az elért eredmények és a jövő tervei mellett a betegszervezetek helyzetét felmérő friss kutatást is bemutattak.