Elkezdődött az influenzajárvány
2015. JANUÁR 22.
2015. JANUÁR 22.
Szöveg nagyítása:
Elkezdődött az influenzajárvány az országban, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdai jelentése szerint a múlt héten, az év harmadik hetében 16 400 ember, a második hetinél 40,2 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az OEK honlapján olvasható összegzés szerint a harmadik héten a fővárosban és 16 megyében emelkedett, Heves és Vas megyében nem változott, Zala megyében csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző hetihez képest. A betegek száma Fejér és Pest megyében, valamint a fővárosban volt a legmagasabb, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Békés megyében pedig a legalacsonyabb. A közlemény szerint a betegek 19,5 százaléka gyermek, 41,8 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A harmadik héten a megbetegedések száma a 15-24 évesek körében volt a legmagasabb. A laboratóriumi vizsgálatok a legtöbb esetben az influenza A vírusát mutatták ki a beküldött mintákban. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerda délután azt írta a honlapján, hogy három megyében - Fejérben, Nógrádban és Tolnában - rendeltek el látogatási tilalmat. Fejér megyében péntektől kórházi látogatási tilalmat rendeltek el a megye valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményének minden osztályán. Nógrád megyében Balassagyarmaton, a Kenessey Albert kórház szintén látogatási tilalmat vezetett be a gyermekgyógyászati, a szülészeti-nőgyógyászati és az infektológiai osztályon, valamint az újszülött részlegen. Tolnában a dombóvári Szent Lukács kórház kardiológiai rehabilitációs osztályán, valamint Szekszárdon, a megyei Balassa János kórház szülészeti-gyermekágyas osztályán, valamint újszülöttrészlegén van látogatási tilalom. MTI 2015. január 21., szerda
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Testi-lelki megújulást hoz a tavasz, a K&H gyógyvarázs mesedoktorok újra gyógyítanak
Országos influenzajárvány van
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás