Elegendő csak az anyatej a gyermek hat hónapos koráig?
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A jelenlegi szakmai iránymutatók (Magyarországon is) az első hat hónapban a kizárólagos szoptatást javasolják a kismamáknak - ezt gyermekegészségügyi szakemberek megkérdőjelezik a British Medical Journal-ban megjelent cikkükben.
A szerző, Dr Mary Fewtrell, a londoni UCL Institute of Child Health gyermekgyógyász főorvosa kutatásaiból az derült ki, hogy az anyáknak valóban célszerű kizárólag szoptatni a korai időszakban, arra viszont nincs kellő bizonyíték, hogy más táplálékra nincs szükségük a gyermekeknek hat hónapos korukig.
A WHO 2001-ben kiadott ajánlása szerint a gyermekeknek hat hónapos korukig a kizárólagos szoptatás javasolt. Számos nyugati ország eltér ettől a gyakorlattól, de Anglia egészségügyi minisztere 2003-ban bejelentette, hogy a szigetországban is ezt a gyakorlatot célszerű követni. Fewtrell és munkatársai egyetértenek a kevésbé fejlett országokban a hat hónapig tartó kizárólagos szoptatással, mert ott a tiszta vízhez és a biztonságos tápszerekhez való hozzájutás esélyei korlátozottak, ezért nagy a gyerekek megbetegedési és halálozási aránya. Kételkednek viszont abban, hogy ezek az ajánlások megfelelőek-e Angliában is.
A WHO ajánlása egy 2000-es vizsgálaton alapul - a kizárólag szoptatott babák között kevesebb fertőzés fordult elő, miközben növekedésük nem lassult. Dr. Fewtrell kételkedik abban, hogy csak az anyatej elegendő-e a csecsemőknek ilyen hosszú ideig. Szerinte nő a vashiányos vérszegénység kockázata, több gyermek lesz cöliákiás (lisztérzékeny) és szenved ételallergiától akkor, ha nem kap más táplálékot is hat hónapos koráig. Félő, hogy csökken az új ízek elfogadására rendelkezésre álló idő. Elsősorban a keserű íz elfogadása szorul háttérbe, ami nélkülözhetetlen a zöld leveles zöldségek ízének elfogadásához. A zöldségek pedig hozzájárulnak az egészséges táplálkozáshoz és a túlsúly elkerüléséhez. A kutató szerint fontos újragondolni az angliai ajánlásokat, bele kell foglalni az elmúlt tíz év tudományos eredményeit is.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok: Cecsemők Coca- colával
Az amerikai csecsemők háromnegyedét anyatejjel táplálják
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Hírvilág
Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.
Kardiológiai újdonságok és szakmai irányelvek, amelyek a krónikus vesebetegeket is érinthetik
Női mentális egészség a perinatalis tudományok tükrében. Mit kell tudnunk a post partum hangulati zavarokról?
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás