Egészségügyi informatika otthon
2014. MÁRCIUS 26.
2014. MÁRCIUS 26.
Szöveg nagyítása:
Különösen az egyedül élő idős, krónikus problémákkal küszködő betegeknek jelenthet segítséget az a kísérleti jelleggel elindított telemedicina program, amelynek stratégiai és kutatás-fejlesztési együttműködési megállapodását kedden írta alá az Uzsoki Utcai Kórház és a Microsoft Magyarország Kft. Mint arról a kórház főigazgatója, dr. Ficzere Andrea az eseményen beszámolt, a kormányzati eHealth programokhoz is illeszkedő kezdeményezés célja az életminőség javítása a folyamatos monitorozás és preventív betegedukáció segítségével. Úgy vélte, ennek köszönhetően csökken a járó- és fekvőbeteg-ellátás terhelése, a az internetes és mobiltechnikákra támaszkodó követéssel biztosítható az egyes emberek egészségügyi állapotának karbantartása. A kísérletben 100 –200 páciens vesz részt, akik számára a Microsoft ingyenesen biztosítja azokat az eszközöket, amelyek segítségével élőlaboros tesztek elvégzésére nyílik lehetőség saját otthonukban. A januárban útjára indított távfelügyeleti projekt október elejéig tart, az internet és a mobiltechnika eszközeivel számos adatot, így vérnyomás-, vércukorszint-mérés, Holter monitorozás eredményeit juttatják majd el a kórház központi adatbázisába május elejétől. Ficzere Andrea szerint a telemedicina nem csupán azt teszi lehetővé, hogy a kezelőorvos azonnal reagálni tud, ha eltérést tapasztal a páciens eredményeiben, de nagymértékben csökkenti a társadalomra és a rendszerre rótt terhelést.
Forrás: MTI, fotó Bruzák Noémi
A csökkenő betegellátási terhek mellett a telemedicina növeli a páciensek biztonságérzetét, javítja az idősek önállóságát. Igaz, a betegoktatásra Ficzere Andrea szerint is nagy hangsúlyt kell fektetni, bár az eszközök és alkalmazások automatikusan elvégzik a feladatokat. Ennek ellenére reményét fejezte ki, hogy a családtagok segítik majd az idősebb generációkat a betanulásban. A háztartásokba visszük az egészségügyi informatikát – mondta Sagyibó Viktor, a Microsoft Magyarország Kft. kormányzati üzletág igazgatója. Az eseményen bemutatták azokat az integrált elemzést biztosító felügyeleti és telemedicinális rendszereket is, amelyek a Microsoft HealthVault platformjára épülnek, amely egységesíti és feldolgozhatóvá teszi a több partner által szolgáltatott egészségügyi adatokat. Ne menjen a beteg a kórházba Okostelefonon a legközelebbi patika, kórház vagy háziorvosi rendelő címe már most lekérdezhető – mutatta be az „e-egészségügy” alkalmazást a keddi sajtótájékoztatón Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, elismerve, a telemedicina eszközök technikája valóban komoly kihívást jelenthet, de nem csak az idős embereknek szánják azok használatát, a távdiagnosztika várandósoknál is jól alkalmazható. Hamarosan elérhetővé válnak olyan alkalmazások, amelyek lehetővé teszik, hogy a páciensek saját ellátási és diagnosztikai adataikat letölthessék a telefonjukra, és megmutathassák kezelőorvosuknak. Olyan adatbázis üzenetek is kérhetőek majd, amelyek figyelmeztetnek a következő méhnyak-, emlő-, vagy vastagbélszűrés időpontjára.
Forrás: MTI, fotó Bruzák Noémi
Egészségügyi adatnagyhatalom és tudásközpont leszünk a hazai, előremutató fejlesztéseknek köszönhetően – fejtegette tovább az államtitkár, hozzátéve, egy-másfél éven belül valamennyi hazai kórház telemedicina rendszere összekötésre kerül, és a betegek is hozzáférhetnek saját adataikhoz az ügyfélkapun keresztül. A következő parlamenti ciklus elején kerülhet a képviselők elé az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér elindításához szükséges jogszabálytervezet – válaszolt kérdésünkre Szócska Miklós. Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk, a Szolgáltatási Tér jogszabályi hátterét és a hozzá kapcsolódó informatikai fejlesztéseket a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) már tavaly év végére elvégezte, azonban – bár tervezetként benyújtották – végül mégsem került a képviselők elé. Az államtitkár ezt azzal indokolta, nem tudták „belőni”, mire lesz képes a jogszabály, amelynek néhány titokjogi passzusa még rendezésre vár. A mobiltechnológiák az elkövetkező tíz évben megváltoztatják az egészségügyi ellátást a szakpolitikus szerint, aki azt is hangsúlyozta, az e-Health országos fejlesztésére törekednek, amelynek elsődleges célja az, hogy minél tovább saját otthonukban tartsák a pácienseket. Nem az adat a kevés, hanem az orvos Az egyelőre továbbra is kérdés, hogy a programon belül mennyit tudnak betegoktatásra költeni, hogy a különféle internet- és mobiltechnikákat, okostelefon alkalmazásokat mennyire tudják majd használni a krónikus betegségekben leginkább érintett idősebb korosztályok, illetve hogy rendelkezésre állnak-e a háztartásokban azok az eszközök, amelyek az adatok továbbításához szükségesek. Míg Ficzere Andrea úgy vélte, például egy kórházi kardiológiai osztály bennfekvéses eseteinek számát akár hetven százalékkal csökkenthetik a telemedicina programok, addig a lapunk által megkérdezett gyakorló kardiológusok ebben nem bíznak. A virtuális kapcsolattartás szerintük csak kisarányú csökkenést eredményezhet, és semmiképpen nem pótolhatja az orvos-beteg kapcsolatot. A kardiológiai profilú osztályokon a betegek többsége hetven év feletti, akik jellemzően aktuális állapotromlás esetén kerülnek a kórházba, és nem a mérések elvégzése, vagy a vérnyomás beállítása miatt. A páciensek egyébként is vizsgálati eredmények tömkelegével érkeznek a kardiológiára, a probléma éppen az, hogy kevés az orvos, és nincs, aki összefogja azokat az adatokat, amelyek ismeretében aztán elmondja a betegnek a teendőket. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2014-03-26
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
Egészségpolitika
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.
Egészségpolitika
Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.
Egészségpolitika
Dr. Karsai Dániel 2022 nyarán szembesült halálos diagnózisával. Tavaly ősszel a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához adta be kérelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséről. A fiatal alkotmányjogász szinte celeb lett Magyarországon, aki – mint hangsúlyozza – nem csak magáért küzd. Kapócs Gábor, a hatályos egészségügyi törvény eredeti előkészítője a LAM alapító főszerkesztőjeként készített vele interjút aktuális jogi, etikai, orvosi kérdésekről.
Az egészségügyi szakdolgozók jövedelmének alakulása 2004–2021 között hazánkban
X. szekció - Szakdolgozók jövőképe a magyar egészségügyi ellátórendszerben
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről4.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás