Hírvilág

Egészség Hídja Összefogás

2011. AUGUSZTUS 15.

A kivilágított hídon ezrek sétálnak át azzal a céllal, hogy a rendezvény során és a média segítségével felhívják a magyar közvélemény figyelmét arra, hogy a behívott nők menjenek el az ANTSZ mellrák szűrésére, mert az idejében felismert mellrák gyógyítható.

Az emlőrák ellen küzdő Egészség Hídja Összefogás Egyesület a hagyományos Lánchídi séta mellett 2009-ben új termékekkel és új kezdeményezésekkel is felhívja a hölgyek figyelmét a szűrés és az egészséges életmód fontosságára. „Egészség Hídja PartnerLánc” néven új, az Összefogást támogató cégeken belül indul egy, az egészségtudatosságot növelő kampány, ami idén e cégek mintegy százezer munkatársát éri el több lépcsőben az Összefogás üzeneteivel. A PartnerLánc keretében a GE legjobb gyakorlatát ebben az évben 16 partnercég veszi át, a Köztársasági Elnök és neje fővédnökségével.

Az országszerte nagy sikert aratott Összefogás Pólót idén a Skála Áruházakban találják meg a vásárlók. Az Energizer és a Wilkinson vállalatok hölgyek számára forgalmazott termékeinek bevételéből támogatják az Összefogást. A Sofitel, a SPAR CSOPORT, a Pfizer és a Magyar Vöröskereszt is különleges programokkal csatlakozott az idei kezdeményezéshez.

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja, amelynek már hagyományos jelképe hazánkban a minden évben megrendezésre kerülő Lánchídi séta és Rózsaszín Egészségnap. Idén október 4-én (vasárnap) a Roosevelt téren, a Lánchíd pesti hídfőjénél a Magyar Tudományos Akadémia előtt délután 16.00 órától egészségügyi és szórakoztató programok várják a családokat és az érdeklődőket. Az MTA Székházában délután tudományos szimpózium kerül megrendezésre a Pfizer, a szimpózium fő támogatója és egyben az egyesület egyik meghatározó szereplője segítségével. Este pedig a - GE Healthcare jóvoltából - rózsaszínre világított Lánchídon vonul át a több ezer résztvevő.

Hivatalos közlemény:



Forrás: OSCAR Communication, Egészség Hídja Összefogás Egyesület

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Gondolat

Egy halálra ítélt szakma végváraiban – Interjú dr. Prinz Gyulával

Mióta kineveztek tagozatvezetőnek, felhívtam valamennyi hazai fertőző osztályt, hogy megismerjem a valós helyzetet. Kétségbeejtő a fertőző osztályokon dolgozó orvosok létszáma, korösszetétele, és számos helyen aggasztó, hogy milyen nagy távolságra kell küldeni a mikrobiológiai mintákat. Valamennyi kórházban szükség van a klinikai mikrobiológiai és az infektológiai szolgálatra. A fejlett világban a világon mindenütt így van, ez nem tisztán pénz kérdése, hanem szemléleté is – mondta dr. Prinz Gyula a szakmai kollégium infektológia tagozatvezetője.

Hírvilág

A pihentető alvás fontossága

Az alvászavar mára globális problémává nőtte ki magát, hiszen a világ népességének közel felét érinti az élet valamelyik szakaszában, azonban sajnos csak nagyon kevesen ismerik fel a problémát, és foglalkoznak a kezelésével.

Egészségpolitika

Mentális világjárvány küszöbén állunk

Szakemberek szerint, ha nem teszünk minimális erőfeszítéseket, nem avatkozunk be, a Covid-19 pandémiáját viharos sebességgel a pszichés követi. Már most vannak előjelei, egyértelműen megnőtt az erőszak, mind a családokon belül, mind az utcákon, közlekedésben, de többen fordították ezeket az indulatokat önmaguk ellen. Radó Iván, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke szerint most az oltópontokhoz hasonló segítőhelyekre lenne szükség, hogy megelőzzük a „lelki katasztrófát”. A járvány megannyi szereplőt számos módon visel meg lelkileg, ami hadipszichiátriai helyzethez vezethet, bár erre fel lehet készülni. Rezidensek, pszichológusok és szakorvosok együttes munkája – de akár jól képzett önkéntesek is – sokat tehetnek azért, hogy a járvány mentális hatása is megoldódjon.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

1.

Lege Artis Medicinae

Októberi Szám Melléklete
OKT 01.

2.

Lege Artis Medicinae

Novemberi Szám Melléklete
NOV 01.

3.

Lege Artis Medicinae

Március Szám Melléklete
MÁRC 01.

4.

Lege Artis Medicinae

Júniusi Szám Melléklete
JÚN 01.

5.

Lege Artis Medicinae

Júliusi Szám Melléklete
JÚL 01.