Hírvilág

Cukorbetegség és kardioedzés

2014. JANUÁR 16.

Szöveg nagyítása:

-
+

Csökken a cukorbetegség kialakulásának veszélye azoknál a nőknél, akik rendszeresen végeznek izomerősítő gyakorlatokat - állapította meg egy amerikai kutatás. A vizsgálat során százezer nővér egészségi állapotát követték nyolc éven át. A PLoS Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerint a súlyemelés, a fekvőtámasz és a hasonló izomerősítő gyakorlatok hatása hozzáadódik a kardioedzések - már ismert - jótékony hatásához, így tovább csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. A kutatás eredményei szerint a leginkább azoknál csökkent a diabétesz kockázata, akik heti 150 perc kardio mellett legalább egyórányi izomerősítő gyakorlatot is végeztek. Esetükben a cukorbetegség kialakulásának kockázata harmadával volt kisebb, mint azoknál, akik semmilyen testedzést nem végeztek - írja a BBC News. Az már korábban is ismert volt, hogy a rendszeres kardioedzés - a futás, a gyaloglás vagy az úszás - segít a diabétesz megelőzésében. Azt is igazolták kutatási eredmények, hogy az izomerősítés csökkenti a vércukorszintet. A Harvard Egyetem orvosi karának kutatói szerint az izomerősítő gyakorlatok pozitív hatása részben abban rejlik, hogy segít nagyobb izomtömeget fenntartani, amely védelmet nyújt a diabétesz ellen. A kutatók megjegyzik, hogy eredményeik nem tekinthetők "tökéletesnek", hiszen csak egy bizonyos réteget vizsgáltak, és a mozgás mennyiségét sem mérték, hanem a résztvevők beszámolói alapján jegyezték le. Eredményeik azonban összhangban vannak egy férfiak bevonásával végzett korábbi vizsgálatéval. MTI 2014. január 16., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Segítheti az epigenetika a cukorbetegség megelőzését és gyógyítását?

A cukorbetegek száma világszerte több millióra rúg, és 2030-ra becslések szerint megduplázódhat. A cukorbetegség a 21. század egyik legnagyobb egészségügyi problémája és az ötödik leggyakoribb halálok a világon.

Hírvilág

Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat is

A krónikus vesebetegség világszerte mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10%-át. Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabeteses felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved. A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.

Hírvilág

Felhizlalt egerek segítségével a túlsúly és a rák közötti összefüggések nyomában

HUN-REN MKH eLitMed

Az elhízás az egész testre kiterjedő gyulladást okoz. Ez az elhúzódó, alacsony fokú gyulladásos állapot állhat a cukorbetegség és több ráktípus kialakulásának hátterében – magyar kutatók ezeknek a folyamatoknak a megértése érdekében egereken végeztek kísérleteket.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: hasnyálmirigy 3D-nyomtatással

LAPSZEMLE eLitMed

Mégsem csak ölnek és butítanak a videójátékok; már emberi sejtek és szövetek nyomtatásával kísérleteznek; a cukorbetegség kialakulásának újabb rizikófaktora; optimista életminőség-kutatás a SOTE-n. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Klinikum

A diabetes és dementia összefüggései, geriátriai vonatkozásai

DOMBORÓCZKI Zsolt

A cukorbetegség szövődményeinek egyik fontos helyszíne a központi idegrendszer. Széles körben ismert a diabetes mellitus és az agyi keringészavarok kapcsolata, lényegesen kevesebb figyelmet kap az a tény, hogy a cukorbetegség mind az Alzheimer-kór, mind a vascularis dementia fontos rizikótényezője.

2.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

3.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

4.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

5.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.