Hírvilág

Csonthelyettesítő anyag

2012. FEBRUÁR 21.

Szöveg nagyítása:

-
+

Sikerrel zárták egy csonthelyettesítő anyag tesztelését egy krakkói egyetem anyagmérnökei; a szivacsszerű készítmény a nehezen visszaépülő, sérült vagy hiányos csontszövet rekonstrukcióját serkenti, majd beépül a szervezetbe, csökkentve a szükséges beavatkozások számát. A krakkói bányászati és kohászati akadémia (AGH) kutatói egy 90 százalékban levegőből álló, maradék részében a természetes szövetek tulajdonságait utánzó anyagot állítottak elő. Erre a szivacsszerű vázra épül vissza a csontozat, így a mesterséges anyag is teljesen beépül a szervezetbe. Az új készítményt várhatóan a csontozat nehezen gyógyuló sérüléseinek kezelésében, vagy a daganatok kiműtése után hiányos szövetek visszaépítésében fogják alkalmazni, mert azon kívül, hogy a szervezetet saját csontsejtjek termelésére készteti, nem igényel sebészeti eltávolítást - mondta a lengyel rádiónak Elzbieta Pamula, a projekt vezetője. A hiányos vagy sérült csontozatot jelenleg átültetéssel vagy implantátumokkal pótolják, de a létező módszerek se nem egyszerűek, se nem olcsók - hangsúlyozta a kutató. A több mint 10 éves, költséges projekt keretében az egyik kelet-lengyelországi természettudományi egyetemen állatokon is tesztelték az új anyagot. Az etikai bizottság engedélyével végzett műtétek sikeresnek bizonyultak, de ahhoz, hogy a készítmény piacra kerüljön, egyebek közt a klinikai kísérletek lebonyolítására van szükség. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte az 50 évesnél idősebbek fele szenved csont- és ízületi betegségekben. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.

PharmaPraxis

A gyógyszerészek szerepe az oszteoartritiszes betegek fájdalmának csökkentésében

Az osteoarthritis az egyik legelterjedtebb krónikus betegség világszerte – minden hatodik-hetedik ember érintett és a rokkantság egyik vezető oka. A kórképre a porc fokozatos pusztulása jellemző, amit fájdalom, mozgásképtelenség, izomgyengeség és a mindennapi életvitel tevékenységeinek csökkent képessége kísér.

Ember és környezet

Nem városi legenda: tényleg hat a beltartalomra a növénytermesztés módja

Régóta vita tárgya, hogy van-e érdemi különbség a konvencionális (nagyüzemi, kémiailag intenzív mezőgazdaság útján előállított) és a biogazdálkodásból származó termények beltartalmi értékében.

Klinikum

Gyakran használt, nem antibiotikus gyógyszerek is károsíthatják a bélmikrobiomot

Sok bélbaktérium tartalmaz a genomjába integráltan fágokat, amik bizonyos környezeti feltételek, így egyes bélbe jutó gyógyszerek indukáló hatására kiszabadulnak, és lyticussá válnak.