Hírvilág

Csodák Palotája a Camponában

2012. OKTÓBER 01.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Camponába költözik a Csodák Palotája, amely a hétvégén nyitott ki utoljára a Millenárison. Az új helyszínen november elejétől várják a látogatókat - tették közzé az vasárnap este. A bejegyzés szerint hétfőn kezdetét veszi a népszerű tudományos kiállítás költöztetése és november elején nyitnak a XXII. kerületi bevásárlóközpontban. Szeptember elején került nyilvánosságra, hogy a hónap végén bezár a Csodák Palotája a Millenárison, miután nem hosszabbította meg szerződését a Millenáris Nonprofit Kft. Mizda Katalin, a Csodák Palotája ügyvezető igazgatója az MTI-nek akkor azt mondta, hogy a kiállításnak október 15-ig kell kiköltöznie a Millenáris területéről. Arra a kérdésre, hogy miért nem hosszabbított szerződést a Millenáris, Mizda Katalin csak annyit közölt, több bérlő is jelentkezett és az üzemeltető nem őket választotta. A döntésről a Millenáris Nonprofit Kft. stratégiai vezetője, Benyák Zoltán azt mondta, "olyan jelentős mínusszal járt az együttműködés a Millenáris számára, amelyet már nem lehetett tovább fenntartani". Támogatás híján a Millenárisnak "a saját lábán kell megállnia", ezért nem tudja a jövőben tovább finanszírozni az évek óta veszteséges kiállítást. A héten a sajtóban több helyen megjelent, hogy a Campona lehet a Csodák Palotája új otthona, ám Mizda Katalin akkor sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést. MTI 2012. szeptember 30., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok