Csak hosszú távú programokkal érhető el eredmény
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Dr. Kishegyi Júlia, az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) szaktanácsadója azt mondja, hogy figyelembe véve a kutatási eredményeket, a betegek számára az orvosok és az egészségügyi dolgozók szava a döntő az egészségnevelés és a prevenció területén is. Ezért valamennyi egészségügyi dolgozó, valamennyi orvos-beteg találkozón tehet valamit a prevenció és az egészségnevelés, a tudatos, egészségmegőrző szemlélet kialakításáért. Egy nemrégiben lezárult kutatás azt bizonyítja, hogy nagy hatékonysággal lennének bevezethetőek az alapellátásban olyan szűrési programok, amelyek nem igényelnek különösebb infrastruktúra-fejlesztést és a vizsgálat ideje sem számottevő, a beteg számára különösebbe kellemetlenséget nem jelent. Ilyen volt az a nemrégiben lezárult két éves program is, amelynek keretében 200 háziorvost képeztek ki internetes oktatással a szájüregi rák szűrésére, s a kollégák az így megszerzett tudást átadhatták a velük dolgozó szakszemélyzetnek is. Így nem csak az ajak- és szájüregi rák korai felismerésére, az e betegség okozta halálok elkerülésére volt lehetőség, hanem a betegek szájhigiénével, elhízással kapcsolatos felvilágosítására is. Sajnos a program lezárult, hosszú távú megvalósítására már nem volt finanszírozási lehetőség. Az alapellátásban nem csak a háziorvosokra, hanem a védőnőkre is komoly szerep juthatna, feladatkörüket az anya és gyermekvédelem mellett tovább lehetne bővíteni, például a hasonló szűrések terén. Jelenleg az országban több védőnő is csatlakozott ahhoz az uniós forrásokból indított méhnyakrák szűrési programhoz, amellyel a lakhelyhez legközelebb elérhető a nők számára ez a szűrési forma, ezzel is biztosítva azt, hogy a lehető legtöbben vegyenek részt a prevenciós programban. Az egészségnevelési és preventív feladatok jól hozzáilleszthetőek az alapellátásban dolgozók gyógyító és gondozási feladataihoz, így ehhez mérten kellene fejleszteni, erősíteni ezt a betegellátási területet. Dr. Kishegyi Júlia azonban azt is hangsúlyozza, hogy a korszerű egészségnevelés komplex társadalmi feladat, amelyben nem csupán az egészségügyi ellátórendszernek van szerepe, ez csupán részfeladatokat láthat el. Színtere lehet az iskola, az önkormányzat, és a család is. Figyelembe kell venni azt, hogy az egyén egészségében nem csak a személyes tényezők játszanak szerepet, hanem az életkörülmények, az iskolázottság, a szociális környezet, az anyagi, lakhatási feltételek. Mindezek együttesen járulnak hozzá ahhoz, hogy a kisebb közösségekben is életmód attitűdváltozás legyen elérhető. Ezért fontos lenne, hogy a beindított programok ne rövidtávúak legyenek, illetve ha már ezek elindulnak, legyen lehetőség azok monitorozására, a tapasztalatok összegzésére. Példaként említi, hogy semmiféle értékelés nem történt a néhány évvel ezelőtt elindított egészséges iskolai büfé-programmal kapcsolatosan. Az egykor elindított projekt mára észrevétlenül lekerült a napirendről, nem tudjuk, működik-e, volt-e eredménye, fenntartható-e vagy sem. Pedig az egészségnevelés, a prevenció szempontjából éppen a hosszú távú, az eredményeket összegző programok lennének kívánatosak. Forrás: eLitMed.hu - TO
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Klinikum
A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.
Milyen gyakori a hosszú-Covid?
A hosszú távú fluoxetinkezelés alapvetően megváltoztatja az agyi lipidösszetételt
1.
2.
3.
4.
5.
1.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás