Honoré Daumier a 19. századi európai grafika egyik meghatározó mestere. A Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteménye a kiváló francia grafikus közel 600 litográfiáját, mintegy százötven fametszetét és négy rajzát őrzi. Több mint harminc év után most kiállításon is bemutatja Daumier-kollekciójának legértékesebb és legérdekesebb lapjait. Daumier legkorábbi karikatúrái a sajtó- és szólásszabadság védelmében születtek meg még az 1830-as években. Ekkori rajzainak elsődleges célpontját a „körtefejű” Lajos Fülöp, a polgárkirály jelentette. Később, az 1835-ös szigorú sajtótörvények bevezetése után a párizsi polgárság hétköznapjait, szokásait figurázta ki. Bravúros rajzai mély emberismeretről tanúskodnak, társadalomábrázolása Balzac prózájához hasonlítható. Daumier pályájának végét ismét a politikai karikatúrák uralják. Az 1860-as évek végén készített litográfiái elsősorban külpolitikai kérdésekkel (pl. német egység) foglakoznak. Legutolsó művei drámai erejű, igen gyakran allegorikus ábrázolások, melyek a francia-porosz háború pusztítását illetve a második császárság összeomlását mutatják be. A magyar grafika történetében Faragó József tekinthető a karikatúra megújítójának. A Münchenben tanult Faragó 1894-ben telepedett le Budapesten, ahol a patinás és jó nevű humoros lap, a Borsszem Jankó munkatársa lett. Rajzai annyira találóak voltak, hogy gyakran szövegre sem volt szükség ahhoz, hogy a korabeli olvasó azonnal megértse a szituációt. Politikai karikatúrák mellett Faragó művészeti karikatúrákat is készített. A rajzok egy része ma is ismert, népszerű műalkotásokat karikírozott.

Honoré Daumier grafikája

Az 1896-tól önálló kiállítással és a műcsarnoki tárlatokon is jelentkező Faragó 1903-ban Berlinbe költözött, ahol rövid ideig tartó grafikusi pályájának 1906-os öngyilkossággal vetett véget. A jelenleg bemutatott művek a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának a gyűjteményéből valók, ahová a művek többsége a halála után, 1907-ben rendezett kiállításról került. Honoré Daumier (1808 –1879) / A francia karikatúra mestere Szépművészeti Múzeum és Faragó József (1866 –1906) művészete. Karikatúrák a Borsszem Jankóból. Magyar Nemzeti Galéria. A két kiállítás 2012. október 12. – március 3. között tekinthető meg. Cézanne és a múlt Az őszi képzőművészeti kínálatból kiemelkedik az a tárlat, mely a francia posztimpresszionizmus kiemelkedő alakjának csaknem 100 művét vonultatja fel, miáltal áttekintést ad és a klasszikus képzőművészet megújításában játszott szerepéről. Láthatunk majd 40 olyan művet is, melynek alkotói (többek között Luca Signorelli, Raffaello, Michelangelo, Poussin, Chardin, Goya, Delacroix, Courbet) hatást gyakoroltak Cézanne művészetére.

Paul Cézanne: Konyhaasztal, 1888-90.

E budapesti kiállításra a Los Angeles-i The J. Paul Getty Múzeumtól a canberrai National Gallery of Australia múzeumáig – mintegy 40 gyűjtemény kölcsönzött műtárgyakat, köztük a párizsi Musée d'Orsay és Musée du Louvre, a zürichi Kunsthaus, a londoni National Gallery, a British Museum, a Tate Modern, a firenzei Uffizi, a bécsi Albertina, a New York-i Metropolitan Museum of Art, a washingtoni National Gallery of Art, a bostoni Museum of Fine Arts, az Art Institute of Chicago, és több jelentős magángyűjtemény (Bázel, Zürich, Frankfurt, Sao Paolo).

Paul Cézanne: Kártyázók, 1890-92. The Metropolitan Museum of Art, New York

A kiállítás Cézanne mintegy száz művét, köztük sok olyan kompozícióját mutatja be, amelyet régi mesterek műveinek a tanulmányozása alapján készített. A kiállításon a régi mesterek művei a Cézanne festmények, akvarellek és rajzok mellett láthatóak majd, hogy az azonosságok és különbözőségek fölfedezése során a kiválasztott régi művek hatására és Cézanne kompozíciós erejére egyértelműen fény derüljön. A kiállításon felvonultatott főműveken keresztül, amilyen például a párizsi Kártyázók (1893–96, Musée d’Orsay, Párizs), illetve a New York-i Kártyázók (1890–92, The Metropolitan Museum of Art, New York), a Montagne Sainte Victoire (1882, The Courtauld Institute, London), az Harlequin (1888–90, Washington, National Gallery of Art) illetve a Fürdőzők (1899/1904, Chicago, Art Institute), vagy a Csendélet (1888–90, Musee D’Orsay, Párizs) és bostoni Madame Cézanne (1877, Museum of Fine Arts, Boston) is kirajzolódik Cézanne klasszikus festészeti hagyományhoz való viszonya, ezzel együtt pedig megmutatkozik sajátos hangja és alkotói zsenialitása. A posztimpresszionista festészet legnagyobb hatású alakja jogot tanult Aix-ban, majd barátja, Emile Zola, hatására Párizsba ment 1862-ben, és festeni kezdett. Pissarro révén ismerte meg az impresszionizmust, és színei kivilágosodtak. A nyolcvanas évektől alakítja ki sajátos stílusát, mely a kubizmus előfutárává tette. Szerinte a művészetnek állandót kell alkotnia, és ezt a természetben fellelhető formáknak gömb, kúp és henger alakzatokra való absztrahálásával, valamint a színek ritmikus, apró kis szögletes síkokban való rendezésével érte el. Legismertebb alkotásai: A marseille-i öböl az Estaque-ról nézve (1884–86, Metropolitan Museum of Art, New York), Csendélet gyümölcsös kosárral (1888–89), Kártyázók (1890, Louvre), Nagy Fürdőzők (1898–1905). A most megnyíló kiállítás sajátos módon szűri meg az életművet, egy adott szempontból vizsgálva azt. Cézanne-ra egy évszázada úgy tekintünk, mint aki összefoglalta a korábbi századok festészetét és megalapozta a modern művészetet. A kiállítás azt vizsgálja meg, hogyan fedezte föl Cézanne a maga számára a régi mesterek művészetét, s hogyan alkotta meg ennek segítségével a magáét. A kiállítás a Szépművészeti Múzeumban Cézanne és a múlt – Hagyomány és alkotóerő címmel 2012. október 25-től 2013. február 17-ig tekinthető meg. eLitMed.hu