Immáron 12. alkalommal találkoztak egészségügyi szakemberek és döntéshozók az AstraZeneca és a ELTE EGK által megrendezett konferencián. A szép számban megjelenteket Jamie Paul Banks, a Brit Nagykövetség Kereskedelmi és Befektetési Elsőtitkára, Orosz Éva Professzorasszony, az Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője és James Greenhalgh, az AstraZeneca ügyvezető igazgatója köszöntötte. A plenáris ülés előadói az egészség-gazdaságtan széles spektrumát érintették, kiemelve a kockázatmegosztás elméleti és gyakorlati aspektusait. Rácz Jenőnek, a Magyar Kórházszövetség jelőlt Elnökének, a rendezvény Fővédnökének rövid megnyitója után Kaló Zoltán, az ELTE TáTK Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője az egészségügyi rendszercélok és a kockázatmegosztás összefüggéseiről beszélt. Felvázolta az egészségügy speciális háromszögét: a páciens, az egészségügyi szolgáltatók és a harmadik fél (finanszírozó) dinamikus viszonyát, különböző érdekeit. Utána Dózsa Csaba, a Corvinus Egyetem címzetes egyetemi docense következett. Ismertette a részben általa kidolgozott pénzügyi kockázatok megosztásának elméletét, s állításait nemzetközi és hazai példákkal illusztrálta. Beszélt a különböző technikákról, a kockázatkiigazítás (risk adjustment) különböző lehetőségeiről. Szó esett a Teljesítmény Volumen Korlátról (TVK, 2003-2006.jún.), a degressziós sávokról, a 2009. április óta élő lebegőpontos rendszerről. Előadása végén azt a konklúziót vonta le, hogy a kockázatmegosztás az ösztönzés egyik leghatásosabb eszköze, ugyanakkor általában nem hat direkt módon, és ritkán jár azonnali hatásokkal. A következő előadást Molnár Márk Péter, az OEP Ártámogatási főosztályának osztályvezetője tartotta. Előadásában részletesen szólt az OEP jövőbeni terveiről, az egészség-nyereségen (outcome) alapuló kockázatmegosztás új lehetőségeiről, s arról, hogy ezek a bevezetni tervezett technikák hogyan függnek össze az innovatív gyógyszerek finanszírozásával. Ismertette az evolúciós folyamatot a konvencionális, termék alapú támogatástól, a compliance-alapú ártámogatási sémán keresztül az eredményesség-alapú ártámogatási sémáig. Szólt az eredményesség-alapú támogatás logikájáról, s kérdésre válaszolva elmondta, hogy az OEP már kötött compliance-alapú ill. eredményesség-alapú megállapodást, részletekbe azonban nem bocsátkozott. Végezetül bemutatta a különböző támogatásvolumen-technológiák kapcsolódásait. A plenáris program utolsó előadója Vokó Zoltán, az ELTE TáTK Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Szakcsoport egyetemi docense volt. Előadásában kitért az egészség-nyereség alapú kockázatmegosztás gyakorlati megvalósíthatóságára. Beszélt még e technika finanszírozásának veszélyeiről, és részletesen kitért az alkalmazás hazai lehetőségeire. Kifejezte azon véleményét, hogy az egy-biztosítós rendszer informatikai struktúrája jó technikai kiindulási alapot jelent, és az ún. köztes kimenetelektől függő támogatás ígéretes megoldásnak tűnik. Elengedhetetlennek nevezte a kimenetelek hiteles regisztrációját és ellenőrzését. Az előadások után kávészünet, majd kerekasztal megbeszélés következett, ahol az előadók Prof. Blaskó Györggyel, a DEOEC Gyógyszerügyi Management és Szervezési Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával, Szolyák Tamással, az Innovatív Gyógyszergyártók Elnökével és Komáromi Zoltán háziorvos, Országos Szakfőorvossal kiegészülve válaszoltak a hallgatóság kérdéseire. Sajtóközlemény: Sok-sok országban alkalmazott gyakorlat, hogy az egészségbiztosító megpróbálja áthárítani a finanszírozás kockázatait az egészségügyi szolgáltatókra. A pénzügyi kockázatok megosztása természetesen elősegíti az egészségbiztosítási büdzsé egyensúlyát, de a szolgáltatók sokszor minőségrontással kezelik az egy főre jutó finanszírozás csökkentését. Ez hosszú távon nem lehet azonban sem a finanszírozó, sem a gyártó érdeke. A minőségi paramétereket is tartalmazó teljesítmény alapú finanszírozás azért is kezd elterjedni, mert az új, innovatív technológiák esetében a várt egészségnyereség mértéke csak korlátozottan becsülhető meg. Mivel a betegek érdekében nem lehet évekig várni, ezért érthető módon az egészségügyi közfinanszírozó a valós életben észlelt eredményekhez kötnék bizonyos innovatív technológiák, eljárások támogatását. Például ha egy szívgyógyszer szedése mellett a beteg szívinfarktuson esik át, a gyártó visszafizeti a gyógyszer árát vagy a szívinfarktus kezelésének költségét az előzetes megállapodás alapján. A kezelés bizonytalanságában rejlő kockázatot ily módon a gyártóra helyezi át a finanszírozó. AZ OEP is túl kíván lépni a pénzügyi jellegű kockázatmegosztáson, és a jövőben nem egy doboz gyógyszerhez akar támogatást adni, hanem garanciát vár el a valódi életben kimutatható eredményekre. Az egészségbiztosító alapvető érdeke, hogy pontos elvárásokat fogalmazzon meg a gyógyszer terápiás eredményességével kapcsolatban, illetve biztosítékokhoz jusson arra vonatkozóan, hogy a készítményt szedő betegek a kiváltott gyógyszereket ténylegesen és megfelelő módon beveszik. Ezen elvárások teljesítése valamint a biztosítékok megadása ugyanakkor a gyógyszergyártó érdeke is, hiszen a kimenetelre és a gyógyszer-szedésre vonatkozó garanciák vállalásával szavatolhatja, hogy a készítményt szedő betegek optimálisan jutnak hozzá a kezelésüket szolgáló terápiához. Amennyiben az eredményesség mérhető, úgy terápiaeredményességre (outcome) vonatkozó kritériumokat tartalmazó szerződés jöhet szóba, itt a számszaki paraméter kapcsán konszenzusra kell jutnia az OEP-nek és a gyártónak, illetve a mérést a gyakorlatban is végre kell hajtani. Amennyiben a mérés a gyakorlatban egyáltalán nem valósítható meg, úgy a beteg-együttműködést (compliance) fokozó tevékenységre fókuszáló szerződés köthető a gyógyszergyártóval. Ennek keretei között gondoskodni kell arról, hogy a beteg-együttműködés a lehető legszorosabb legyen, hiszen a jövőben ettől remélhető a nehezen mérhető eredményesség javulása. Írta: Balogh András