Hírvilág

Hatásos HIV-vakcina!

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Most fordult elő először, hogy egy HIV elleni oltóanyag szignifikánsan csökkentse a fertőződés kockázatát. A hatás nem túl nagy mértékű, és az eredmények több kérést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak. Két korábbi termék újraélesztése A hat hónap alatt beadott, négy oltásból álló vakcinációs sorozat két korábban kifejlesztett oltóanyag kombinációjából áll. Az első két alkalommal az ALVAC-HIV nevű vakcinát adják be, ez a vírus három génjének (az env, a gag és a pro) genetikailag módosított változatát tartalmazza élő kanárihimlő-vírus vektorban, amely képes bejuttatni a vírus-RNS-t a humán sejtekbe, de maga nem képes azokban szaporodni. A harmadik és a negyedik oltás alkalmával beadták mind az előző oltóanyagot, mind az AIDSVAX B/E vakcinát. amely a HIV-vírus genetikailag módosított gp120 fehérjéjét tartalmazza. A The New York Times által is ismertetett vizsgálat kerestében az oltási sorozatot Thaiföldön próbálták ki 16 ezer fiatal felnőttön (18–30 évesek), akik a HIV-fertőzés szempontjából átlagos kockázatnak voltak kitéve. Az alanyok fele a hatóanyagot kapta, a másik fele placebót. A résztvevőket három éven keresztül, hat hónaponként rendelték vissza szexuális viselkedési tanácsadásra és HIV-tesztelésre. Mérsékelt, de szignifikáns hatás A hároméves követés során a nem oltott résztvevők 0,9%-a, míg az oltottak 0,6%-a betegedett meg HIV-fertőzésben, ami 0,3%-os abszolút kockázatcsökkenésnek és 31%-os relatív kockázatcsökkenésnek felelt meg, a különbség statisztikailag szignifikáns. Az oltás biztonságosnak és jól tolerálhatónak bizonyult, és úgy tűnik, hogy a résztvevők a követés időszakában nem változtattak a közepes fertőzéskockázatot jelentő magatartásukon. Örömre kétségek Az eredményekre adott első reakciók az öröm megnyilvánulásai voltak a döntéshozok, az egészségügyi szakemberek és a veszélyeztetett lakosság részéről. Pedig a kérdés most kezd csak érdekessé válni. Csak néhány a felmerülő kérések közül: – Miért nyújtott hatásos védelmet két olyan vakcina kombinációja, amelyek egyenként hatásttalannak bizonyultak? Az AIDSVAX B/E ugyanis egyik korábban, Thaiföldön, injekciós kábítószert használók körében végzett III. fázisú vizsgálatban nem volt hatásos. Az ALVAC-HIV készítmény el sem jutott a III. fázisú vizsgálatokig, mert a II. fázisú vizsgálatokban nem váltott ki megfelelő immunválaszt. – Lehetséges-e, hogy a most tanulmányozott kombinációnak csak az egyik tagja a felelős a hatásért? – A fertős elleni védelmet esetleg meghatározhatták másemográfiai, viselkedési vagy genetikai tényezők? – Végül, de nem utolsó sorban, etikus lenne-e kereskedelmi forgalomba hozni egy ilyen mérsékelt hatású oltóanyagot, és ezzel hamis biztonságérzetet adni többszáz milliónyi veszélyeztetett személynek? Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: New York Times Sep 24 , 2009. U.S. Military HIV Research Program; Sep 24, 2009. U.S. Military HIV Research Program. FAQs: Frequently asked questions regarding the RV144 phase III HIV vaccine trial. Sep 24, 2009. U.S. Military HIV Research Program. Phase III trial — Thailand: U.S. Army and the Thailand Ministry of Public Health join forces to develop a safe and effective preventive HIV vaccine. Sep 4 , 2009.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Imagináció és kínai orvoslás

Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.

Hírvilág

Karikó Katalin és a végjátékot megváltoztató mRNS-oltás

A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.

Járványügy

Mit tanított nekünk a COVID 19?

A tudomány megreformálására szólít fel a Covid-19-pandémia kezelésének abszurd vonásait összefoglalva a Journal of Evaluation in Clinical Practice cikke. Kemény kijelentéssel kezdik „Mit tanított nekünk valójában a Covid-19 a tudományról, a bizonyítékokról és a társadalomról?”

Gondolat

„Legtöbbször csak próbálok nem meghalni” – Simone Biles ugrásai és ami mögöttük van

FILMKRITIKA eLitMed

A Simone Biles visszatér című dokumentumsorozat júliusban bemutatott részeiben az amerikai tornász nyíltan beszél arról, mit élt át a tokiói és a párizsi olimpia közötti években; hogyan próbált talpra állni és mindent újrakezdeni.

Járványügy

Megfigyelt/várt-arány és negatív szövődmények Covid után

SZEMLE eLitMed

Két nagy vizsgálat eredménye látott napvilágot az elmúlt hetekben a Covid-ellenes oltások kívánatos és nemkívánatos mellékhatásaival kapcsolatban. A Vaccine tanulmánya 99 millió beoltott személy, míg a Heart cikke 10 millió beoltott és ugyanannyi nem beoltott, megbetegedett személy adatain alapul.