Hírvilág

Az első hazai biosör

2013. JÚLIUS 04.

Nemcsak vegyszermentes, hanem antioxidánsokban, nyomelemekben is gazdagabb a többi sörnél az első hazai biosör; az egysoros búzából (alakorból) főzött Alakor sört csütörtökön mutatták be a projektben közreműködő Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszékén.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Agrártudományi Kutatóközpontja, a Corvinus Sör- és Szeszipari Tanszéke, a Körös-Maros Biofarm Kft., valamint a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. 2008-ban fogott össze, hogy létrehozzák az első hazai biosört.

Megyeri Mária, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont munkatársa felidézte, választásuk az alakorra, az egyik legősibb gabonafélére esett, amelyet tízezer éve kezdték termeszteni Kis-Ázsiában, a nagyobb termőképességű gabonafélék megjelenésével azonban visszaszorult a termesztése.

Az alakor azonban rendkívül alkalmas a bioművelésre: lényegében vegyszermentesen termeszthető, és gyengébb talajokon is megfelelő termést produkál, így műtrágyázást sem igényel. Ez a gabonaféle ráadásul igen magas antioxidáns-tartalommal rendelkezik, és számos nyomelemet tartalmaz, innen jött az ötlet, hogy biosör készüljön belőle - idézte fel Megyeri Mária.

A gyártástechnológia kidolgozását a Corvinus Sör- és Szeszipari Tanszéke vállalta. Hegyesné Vecseri Beáta tanszékvezető elmondása szerint a malátagyártás technológiája, majd a sörgyártás optimalizálása először labor-, majd félüzemi körülmények között zajlott. Az első komolyabb mennyiség, még nem a végleges összetevőkkel, márciusban készült el Orgoványban: ale-típusú, borostyánszínű ital lett, amely magában hordozza a felsőerjesztésű élesztő aromáit, így fűszeresebb, testesebb a lager söröknél.

Kanyó Zsolt, a Biokontroll Hungária Kft. projektvezetője a nemesítés, az alapanyag-termesztés, a feldolgozás és a forgalmazás ellenőrzéséről és tanúsításáról szólt, hangsúlyozva: ennél a terméknél mindez a szokásos biotanúsításnál is szigorúbb feltételek mellett történik.

Az Alakor sör minden palackja egyedi sorszámot kap, amelynek segítségével nyomon követhető lesz az útja: a fogyasztó megtudhatja, honnan származtak az alapanyagok, melyik főzetről van szó, mikor és hová szállították ki a palackot.

Ráki Zsolt, a Körös-Maros Biofarm Kft. egyik tulajdonosa és vezetője elmondta, 40 hektáron termelnek alakor búzát bioművelésben, amely a konvencionálisnál jóval munkaigényesebb, a hozam így lényegesen alacsonyabb.
A márciusi első főzést követően a receptúra némileg változott, így a jövő héttől a boltokba kerülő késztermék testesebb, sötétebb lett - számolt be.

A gyulai székhelyű agrárcég vezetője elmondta, idén 150-200 ezer palack készül az orgoványi főzdében, a cél azonban évi 600 ezer palack értékesítése. Az Alakor sör a tervek szerint a jövőben csapolva is kapható majd, lesz szűretlen és light (alacsony alkohol- és energiatartalmú) változata, de készül egysoros búzából barna-, valamint alsóerjesztésű sör is.

MTI 2013. július 4., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.