Hírvilág

Az egészségügyi szolgáltatónál szabadtéren sincs dohányzás

2012. JANUÁR 01.

Szöveg nagyítása:

-
+

Mától lényegében minden zárt légterű helyen tilos a dohányzás, így nem lehet rágyújtani a munkahelyeken és az éttermekben sem; csak a szabad levegőn, illetve a bejárat előtt szabad dohányozni. Ezzel együtt pénteken enyhítettek a jogszabályon, így a játékkaszinókban rá lehet majd gyújtani anélkül, hogy dohányzóhelyet jelölnének ki. A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorításának értelmében 2012. január 1-jétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben - így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok további közterületeken is megtilthatják a dohányzást. A jövőben nem jelölhető ki dohányzóhely a közforgalmú intézmények és a munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vonatokon sem, így megszűnnek a vasúti dohányzókocsik. Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben. Közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál viszont szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely. Zárt térben ezután csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, a szivarszobákban étel és ital nem szolgálható fel. Ezen kívül zárt légterű dohányzóhelyiség csak büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben alakítható ki a fogvatartottak, illetve a betegek számára, biztosítva, hogy dohányfüst a többi helyiségbe ne juthasson be. A dohányzási tilalom betartását az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) ellenőrzi, annak megsértése esetén egészségvédelmi bírságot szab ki. A bírságolás három hónap türelmi idő után 2012 áprilisában kezdődik. Ekkortól a népegészségügyi szakigazgatási szervek magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében 2,5 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak szabályszegés esetén. Annak érdekében, hogy a januári jogszabályváltozásokra felhívják a figyelmet, a korlátozás által érintett helyeken figyelmeztető táblákat helyeznek el. Ezeken a tiltás mellett feltüntetik annak a honlapnak a címét, illetve azt a telefonszámot is, amelyen a szakemberek a dohányzásról való leszokásban nyújtanak segítséget. A telefonszámon azt is jelezni lehet, ha valaki szabályszegést tapasztal. Az idén más jogszabályváltozások is érintik a dohányzókat: februárban és júliusban emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, szeptembertől pedig a dohánytermékek dobozán megjelennek a képes egészségvédelmi figyelmeztetések. MTI Budapest, 2012. január 1., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.